A fotoszintézis hatékonyságát felturbózó gént azonosítottak amerikai kutatók
A mezőgazdasági áttörést ígérő eredményt ismertető tanulmányt a Developmental Cell folyóirat közölte.
A mezőgazdasági áttörést ígérő eredményt ismertető tanulmányt a Developmental Cell folyóirat közölte.
Dunai Andrea nemrég megjelent kötete, a Lovak sorsa páratlanul részletgazdag tudományos látlelet a világégés utolsó periódusáról és annak egy különös szeletéről, a nagy becsben tartott tenyészállatok elhurcolásáról.
Nagy-Britanniában már szabadalmi oltalom alatt áll az a táplálékkiegészítő, amelyet a Rosario-i Egyetem kutatócsoportja fejlesztett.
A poszméhek a mézelő méhekkel ellentétben hajnaltól kora estig aktívak, és napi 3 ezer virágos teljesítményre képesek. A molytetvek ellen szexferomon-csapdákkal, ragadozó poloskákkal és fürkészdarazsakkal védekeznek; a növények kiszolgálását a mesterséges intelligencia segíti.
A Guardian szerint több, mint 20 nemzetközi szakértő és közel száz környezetvédelmi szervezet „fejezte ki megdöbbenését”.
A növényi alapú műhús és az állati sejtekből előállított laborhús esetenként 97-98 százalékkal csökkentené a készítéséből származó káros kibocsátásokat és a szükséges földterületet. Miközben Kína mutatná az utat, Magyarország betiltaná a laborhúst.
Persze föld is kell a fenntartható növénytermesztéshez, de egy új kutatás szerint akkor lesz az igazi a jalapeño, ha legalább 50 százalékban újrahasznosított üveghulladékban nő.
Pinke Zsolt, az ELTE Természetföldrajzi Tanszékének tudományos főmunkatársa és kollégái legújabb tanulmányukban azt állítják, hogy a krízisterületté váló Kárpát-medencében aligha folytatható a mostani mezőgazdálkodás.
Hiába különítjük el az állományokat, a nagyüzemi állattartás és tenyésztés közel sem csökkenti az új, fertőző betegségek kialakulásának veszélyét. Ugyanis ez nem csak biológiai, hanem környezeti, társadalmi kérdés is.
A kereskedelmi célú málna- és szedertermesztés mára gyakorlatilag megszűnt, de a korábban európai szinten is jelentős alma, körte és őszibarack mennyisége is több mint a felére csökkent. De vajon miért?
Karinthy Frigyes érzékeny búcsújában a dinnyét némi rosszindulattal és teljes joggal a tökkel hozta atyafiságba, ám ő a görögre gondolt. De mi a helyzet a sárgával, a nyári szezon megosztó gyümölcsével, ami, csak hogy ne legyen olyan egyszerű a helyzet, valójában zöldség?
A társadalmi vitára bocsátott törvénytervezet a laboratóriumi hús előállítását és forgalomba hozását is tiltaná, az indoklás szerint az emberi egészség, a környezet és a hagyományos vidéki életforma védelme miatt.
A 2030-tól kivetett adóval a metánkibocsátás csökkentése a cél a jelentős tej- és húsexportőrnek számító országban.
Péntek este több amerikai és kanadai gazdálkodó is arra panaszkodott, hogy az extrém, G5-ös geomágneses vihar megzavarta a traktoraik és gépeik GPS rendszereit, ami miatt le kellett állítani az ültetést a kukorica vetési szezon közepén.
A 2022-es rekordaszályra reagálva az Orbán-kabinet az ország nagy részén kivitelezhető vízvisszatartás helyett a mezőgazdasági területek alig pár százalékán megoldható hagyományos öntözés fejlesztését támogatja közpénzmilliárdokkal.