A svéd modell az európai koronavírus-járvány kialakulása óta foglalkoztatja mind a döntéshozókat, mind a laikusokat. Felületes szemlélő számára „lezárások nélkül úszták meg a járvány elszabadulását”, bár a többi skandináv országhoz képest magasabb mortalitással. Márpedig a svéd járványkezelési intézkedéscsomag egészében működik vagy sem, abból kiemelni a szigorú kormányzati szabályozás hiányát nem érdemes. Mégis tanulhatunk a svéd modellből.

Egy járvány addig tart, amíg vagy ki nem irtják a kórokozót, vagy ki nem alakul a nyájimmunitás, azaz elegendő kórokozóra immunis személy lesz ahhoz, hogy a fertőzés ne tudjon terjedni. Az elsőre akkor van esély, ha viszonylag korán sikerül izolálni a fertőzötteket, és így alacsony esetszám mellett szakítják meg a fertőzési láncolatokat. Ez történt a 2002-2003-ban pandémiává dagadó, de a mostani esetszám töredékét produkáló SARS-CoV vírussal. A nyájimmunitás elérhető oltással – amellyel a népesség a betegségen való átesés nélkül immunizálható –, vagy úgy, hogy a népesség jelentős része ténylegesen átesik a fertőzésen.

A világszinten több mint egymillió életet követelő járványban egyetlen ország sincs még közel a nyájimmunitáshoz, és egyelőre oltás sem elérhető (a józanabb előrejelzések jövő ilyenkorra teszik a megfelelő vakcina tömeges elérhetőségét). A világjárvány elején talán egyetlen ország kacérkodott a nyájimmunitás gyors elérésével, abban reménykedve, hogy gazdasága egyetlen rövid sokktól eltekintve megúszhatja a visszaesést: az Egyesült Királyság. A növekvő halálesetek, a túlterhelődő egészségügy és a magasabb társadalmi osztályok megfertőződése (Károly trónörökös és Boris Johnson miniszterelnök is elkapta a vírust) után azonban szakítottak ezzel a megközelítéssel, és jelenleg a második lezárás előtt tartanak.

Svédországban a járványkezelést irányító Anders Tegnell szerint Stockholm környékén 30 százalékos lehet az átfertőződés, országos szinten pedig 15 százalék. Ha feltételezzük, hogy ott is körülbelül az esetek tizedét-huszadát találják meg, akkor ez akár igaz is lehet (jelenleg összesen 90 ezer eset ismert). Ez messze van még a 60-70 százalékos átfertőződéstől, ami a nyájimmunitáshoz feltehetőleg kell, ugyanakkor ez az átfertőződés is lassíthatja a járvány terjedését.

Svédországban nem volt lezárás, mert elég volt megkérni az embereket

Svédország különlegessége, hogy Európa más országaival ellentétben nem vezettek be az élet majdnem minden területére kiterjedő lezárást tavasszal. Nem rendelték el a boltok bezárását, nem küldték haza az összes diákot, nem kényszerítették otthon maradásra a lakosságot. Bár több távol-keleti ország is viszonylag nyitott maradhatott a kötelező maszkviselés, a keményen betartatott egyéni karanténozás és a széleskörű tesztelés eredményeképpen, Európa bezárt lakossága mégis a svéd fejleményekre figyelt: ki irigykedve, ki elborzadva.

A svéd modell egyik mindenkinek tetsző eleme, hogy az élet „normális” maradt, nem úgy, mint itthon vagy máshol Európában. A svéd járványügy távolságtartási ajánlásokat adott ki a lakosság és a cégek számára egyaránt, és ez elég is volt: a társadalom a kérés alapján távolságot tartott. Már tavasszal sokan áttértek az otthoni munkavégzésre, az egyetemeken távolléti oktatást vezettek be, sőt a gimnáziumok magasabb évfolyamait is hazaküldték. Bár továbbra is lehetett étterembe járni, az üzemeltetőknek lényegesen nagyobb távolságot kellett tartaniuk az asztalok között, mint korábban.

Nincs univerzálisan nyerő járványkezelés

Tegnell, a svéd intézkedéseket irányító epidemiológus hangsúlyozta, hogy a járványkezelés komplex feladat, ami egyrészt a vírus terjedésének a megfékezéséről szól, de arról is, hogy a társadalom milyen (önkéntes vagy szabályok által kikényszerített) korlátozásokat visel el fenntarthatóan. Tegnell inkább hisz egy hosszú ideig fennálló, változatlan szabályozásban, mint a lezárások és nyitások váltakozásában.

Amikor külföldi újságírók megkérdezik, hogy akkor szerinte más országok is megúszhatták-e volna is lezárás nélkül (általában azzal a felhanggal, hogy „persze, hogy igen, csak a gonosz kormány akart rosszat a népnek”), akkor a svéd epidemiológus diplomatikusan felhívja a riporter figyelmét, hogy nincs elég adata a másik országról, és az ő feladata Svédország járványügyi intézkedéseinek irányítása. Minden ország kicsit más, és ami működik az egyikben, nem biztos, hogy működik a másikban.

A svéd lakosság több nagy európai országhoz képest inkább koncentrálódik kis településeken, és a kisebb népsűrűség mellett lassabb a járvány terjedése is. Továbbá a kulturálisan kevésbé közvetlen svédekre a távolságtartás alapesetben is lényegesen jellemzőbb, mint például az olaszokra, így társadalmukat a nagyobb távolságtartás kevéssé viseli meg.

A fent említett szempontok miatt egyik ország járványkezelése sem vihető át egy másikra egy az egyben. Úgy pedig semmiképpen, hogy a tetsző elemeket kimazsolázzuk.

A svéd modell kevésbé ismert elemei, amelyek nálunk is megfontolandók lennének

Érdekes módon kevesen említik a svéd modellel kapcsolatban, hogy ott az egész járványkezelést egy járványtanász, egyetlen szakember irányítja – nem tanácsokat ad a kormánynak, amely vagy megfogadja azokat, vagy nem, hanem a döntéshozók kitartanak a szakember mellett. A társadalom tájékoztatása folyamatos, és eleve bízik a vezetésben és az egészségügyben. Ann Linde külügyminiszter nyilatkozata is megerősíti, hogy Svédországban igenis voltak járványkezelési intézkedések – amellett, hogy a bölcsődéket, óvodákat és az iskolákat nyitva lehetett tartani –, csak ezeket nem kellett törvénybe foglalni.

Bár volt olyan időszak tavasszal, hogy nem alkalmazták a kontaktkövetést és a széles körű tesztelést, ami pedig elengedhetetlen a járvány kontrollálásához, jelenleg mindkét intézkedés része a svéd járványkezelésnek. A mostani ajánlás szerint Svédországban mindenkit tesztelnek,

• aki tüneteket mutat;
• aki kapcsolatban volt fertőzöttel (kontaktkövetés!), akkor is, ha nincsenek tünetei;
• a bölcsődés és óvodás korú gyerekeket, ha elkezd lokálisan nőni az esetszám.

Bár jelenleg mindenkinek otthon kellene maradnia, aki csak a legkisebb mértékben is tüneteket mutat, ez a hidegebb idő beálltával egyre nehézkesebb, hiszen kisebb meghűlések, torokfájások sokaknál jelentkezhetnek. Magyarországon, akárcsak a szélesebb régiónkban, az európai átlaghoz képest kevesebb napot töltenek az emberek otthon betegségből kifolyólag. Ez sajnos nem a jobb egészségi állapotot tükrözi, hanem a kieső keresettől való félelmet. Az embertől akkor várható el, hogy a többiek érdekében otthon maradjon, ha ez nem befolyásolja negatívan a keresőképességét. Magyarországon a betegszabadság idején a fizetés 70 százaléka jár, Svédországban ez az érték 80 százalék. Viszont a járványra való tekintettel tavasszal az állam átvállalta a kimaradó 20 százalékot is, hogy ne menjen senki dolgozni azért, mert különben nem tudna megélni a csökkentett jövedelméből. A betegszabadság idején nyújtott anyagi támogatással ösztönözhető a járványterjedést csökkentő viselkedés.

A svéd járványügy jelenleg nem ajánlja a maszk viselését, de nem tiltja azt, nem tartják ugyanis elégségesnek a tudományos bizonyítékokat, hogy a kiterjedt maszkviselés segítene a járvány megfékezésében – ebben azért eltér a véleményük a többi országétól, de ezt a svéd egészségügyi hivatal sem rejti véka alá. A fő érvük a maszk ellen azonban, hogy azok, akik nem szokták meg a viselését, többet fogják igazgatni azt, ami viszont növeli a fertőződés esélyét; illetve szerintük egyfajta hamis védelemérzetet nyújt, így azok is kimehetnek a közösségbe (maszkban), akiknek enyhe tüneteik vannak.

A járvány megfékezésében az otthonmaradást, a távolságtartást és a gyakori kézmosást tartják a leghasznosabbnak. Mint írtuk, a távolságtartás jól működik Svédországban kulturálisan és a népsűrűség szempontjából is. Viszont olyan országokban, ahol egyik vagy másik nem teljesül – például a távol-keleti országokban –, a maszkviselésnek nincs alternatívája.

A svéd modell korlátai

Bár a svéd társadalom nagy része kezdettől fogva példásan betartja az ajánlásokat, a járvány kitörésének éppen az volt az oka, hogy a kérés ellenére sokan újabb és újabb sítúrákra indultak a február-márciusi időszakban, Olaszországba is. A belföldi síelés is sok embert terelt egymás közvetlen közelébe, így a behurcolt vírus tovább terjedhetett. A távolságtartást Európában a nyáron is be kellett volna tartani, hogy később vagy kisebb mértékben jelentkezzen a második hullám.

A svéd halálozási mutató (583 halott/egymillió fő) magasabb, mint a többi skandináv államé és Finnországé (Finnországban 62, Dániában 113, Norvégiában 51 ez az érték), és hasonló a járvány által jelentősen érintett Egyesült Királyságéhoz (623 halott/egymillió fő). Ennek fő oka, hogy a vírus a későn elrendelt látogatási tilalom miatt is bekerült az idősotthonokba, ahol gyorsan és halálosan terjedt. A másik ok, hogy Svédországban jelentős számú bevándorló lakosság él, akikhez nehezebben jutott el az információ a vírusról és a védekezésről. A tavasz legelején a felhívások csak svédül jelentek meg, így jöhetett létre nagyobb góc például a szomáliaiak körében. A svéd hatóságok gyorsan korrigálták a problémát, és a felhívások a svéd mellett több más nyelven is megjelentek.

Kellő számú ország intézkedéseit végigböngészve biztosan összeállítható olyan járványkezelési egyveleg, ami nem, vagy alig különbözik a pandémia előtt megszokott életviteltől. Magyarországra is mutogathatnának azok, akik hónapokig nem voltak fodrásznál, hogy bezzeg nálunk lehetett, és tavasszal mégsem robbant be a járvány. Az ilyen kiragadott elemek azonban egy járványkezelési csomagnak csak a részei, és önmagukban nem hatásosak.

A svéd modell nem kizárólagosan a lezárások hiányáról szól, és nincs szó arról, hogy más országokban is pontosan ezzel a módszerrel lehetett volna kezelni a járványt.

A szerző biológus kutató, korábbi cikkei itt olvashatók.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: