Fél évszázad után ismét űrhajósok tartanak a Hold felé, miután az amerikai űrügynökség útjára indította az Artemis–2 küldetést. A NASA Space Launch System (SLS) holdrakétája magyar idő szerint csütörtök 00:35-kor hagyta el a floridai Kennedy Űrközpontban található kilövőállást, hogy 10 napos, Holdat megkerülő utazásra indítsa az Orion űrhajót és négy fős legénységét.

Reid Wiseman, Victor Glover, Christina Koch amerikai és Jeremy Hansen kanadai űrhajósok jelenleg Föld körüli pályán várakoznak az Orion fedélzetén. Ha az űrhajó rendszereit a következő órákban a NASA rendben találja, az asztronauták a fellövés után egy nappal begyújtják a hajtóműveket, és elindítják az űrhajót a Holdhoz. Ez lesz az 1972-es Apollo küldetés óta az első alkalom, hogy egy legénységet szállító űrhajó elhagyja a Föld körüli pályát, és az első alkalom, hogy egy női, egy színesbőrű, és egy nem amerikai űrhajós a Hold közelébe utazik.

A Space Launch System rakéta nem sokkal a floridai naplemente előtt emelkedett a magasba a Kennedy Űrközpont Apollo programból megörökölt 39B indítóállásáról. Az SLS oldalsó gyorsítórakétái két perc után leváltak, majd a rakétát első fokozatának négy hajtóműve emelte a világűrig. Később a második fokozat az űrhajót stabil Föld körüli pályára juttatta, majd közel 2 órával a fellövés után egy újabb hajtómű begyújtás az Oriont magas Föld körüli pályára küldte. Ezután az űrhajó levált a második fokozatról, majd egy ideig a közelében manőverezett, hogy az űrhajósok az Orion holdkompokkal történő jövőbeli dokkolását gyakorolják.

A küldetés során az Orion űrhajó 6-10 ezer kilométerre közelíti majd meg a Hold felszínét, és több mint 400 000 kilométerre távolodik el a Földtől, így az űrhajósok messzebbre utazhatnak bolygónktól, mint az emberiség történetében eddig bárki. Az asztronauták útjuk során felvételeket készítenek majd az égitest Földről nem látható, túlsó oldaláról és alaposan letesztelik az űrhajó rendszereit. Az Artemis–2 küldetésen az Orion nem áll pályára a Hold körül, hanem rögtön megkezdi a visszatérést a Földre. A küldetés 10 nappal az indítás után zárul le, az űrkapszula Csendes-óceánon landol majd.

A NASA által tesztrepülésnek nevezett Artemis–2 előkészíti az újbóli amerikai holdraszállást, amire az űrhivatalt vezető Jared Isaacman februári célkitűzése szerint két év múlva, 2028-ban kerülhet sor az Artemis–4 küldetésen. A tét óriási: ha az Artemis–2-n minden simán megy, az lökést adhat az amerikai holdprogramnak, és valószínűbbé teheti, hogy az Egyesült Államok lekörözi Kínát a 21. századi holdversenyben és az első állandó holdbázis létrehozásában. Ehhez ugyanakkor a csütörtökön indult küldetés sikerén túl az is kell, hogy Elon Musk SpaceX vagy Jeff Bezos Blue Origin vállalata elkészüljön az űrhajósokat a Hold felszínére juttató holdkomppal, és az Axiom Space legyártsa az asztronauták űrruháit.

Az Artemis–2 az első nagy próbatétele a NASA decemberben beiktatott, szakmai körökben elismert új vezetőjének, Isaacmannek, aki az űrhivatal fellendítésére és megreformálására vállalkozott. Az Egyesült Államok eddig közel 100 milliárd dollárt (34 000 milliárd forint) költött a Holdra történő visszatérésre, amiből az SLS holdrakétaprogram nagyjából 32 milliárd dollárt, az Orion program pedig 31 milliárd dollárt emésztett fel. Az Artemis programot az első Trump-kormányzat indította útjára még 2017-ben, ami megtartotta az ekkor már évek óta fejlesztés alatt álló holdrakétát és űrhajót, valamint 2024-re tűzte ki a következő holdraszállás dátumát. A NASA a Holdra történő visszatérést tudományos kutatásokkal és a Hold helyi erőforrásainak kiaknázásával indokolja, amik távolabbi célpontokhoz, köztük a Marshoz indítandó küldetéseket alapozhatnak meg.

„Nagyon sok ország felismerte, hogy mekkora érték rejlik abban, ha tovább merészkedünk a Naprendszerben, a Holdig, aztán a Marsig” – mondta Koch vasárnap újságíróknak. Az űrhajós szerint a Hold az egyik kulcsa annak, hogy megértsük a Naprendszer keletkezését, valamint ugródeszkát jelent a Marshoz, ahol a legnagyobb esélyünk van arra, hogy múltbeli életnyomokra bukkanjunk. „A kérdés nem az, hogy érdemes-e mennünk, hanem hogy vezető szerepet vállalunk-e, vagy követők leszünk” – mondta.

Az Artemis program első repülésére 2022 novemberében került sor. Az Artemis–1 során az SLS rakéta sikeresen a Holdhoz juttatta a legénység nélküli Orion űrhajót, ami 6 napot töltött távoli Hold körüli pályán. Bár az SLS és az Orion nagyrészt jól vizsgázott, az űrhajó hőpajzsa a légköri visszatérés során a vártnál súlyosabb károkat szenvedett. Ezt két évig tartó vizsgálat követte, aminek eredménye az lett, hogy az Artemis–2-n az űrhajósok más pályán térnek majd vissza a Föld légkörébe, hogy rövidebb ideig tegyék ki a hőpajzsot a légkör által okozott hőhatásnak. Isaacman, aki idén újra áttekintette a hőpajzs kérdést, januárban azt közölte, hogy teljes mértékben bízik az Orion űrhajó biztonságosságában. Az Artemis–2 indítását a NASA először februárra tervezte, de azt előbb hidrogénszivárgás miatt márciusra, majd héliumdugulás miatt áprilisra kellett halasztani.

Három amerikai és egy kanadai űrhajós tart a Hold felé

Az Artemis–2 repülésre még 2023-ban kiválasztott Wiseman, Glover, Koch és Hansen lesznek az első űrhajósok, akik az 1972-es Apollo–17 óta a Hold közelébe jutnak.

A küldetést Reid Wiseman parancsnok vezeti. A Baltimore-ban született, 50 éves űrhajós 2014-ben fél évet töltött a Nemzetközi Űrállomáson (ISS), ahol társaival 300 kísérletet végzett. Mielőtt 2009-ben a NASA űrhajósnak választotta, Wiseman karrierjét az amerikai haditengerészetnél (US Navy) töltötte, ahol vadászpilótaként F–14-esekkel és F–18-asokkal repült, és részt vett közel-keleti hadműveletekben is.

Az Orion pilótája Victor Glover. A 49 éves kaliforniai űrhajós Wisemanhez hasonlóan az amerikai haditengerészet vadászpilótája volt, ahol F–18-asokkal repült, és 24 harci bevetésben vett részt. Glovert 2013-ban választotta ki űrhajósnak a NASA, ami után 2020 novembere és 2021 májusa között több mint 160 napot töltött a Nemzetközi Űrállomáson. Glover az első színesbőrű űrhajós, aki elhagyja a Föld körüli pályát.

Christina Koch az Artemis–2 egyik küldetésspecialistája, és az első női űrhajós, aki a Holdhoz utazik. A 47 éves, michigani születésű Koch villamosmérnökként végzett, és űrhajós karrierjét megelőzően terepi tudományos műszerek kifejlesztésével foglalkozott – így került például a déli sarkon található Amundsen–Scott állomásra is. Koch 2019-2020 között 328 napot töltött a Nemzetközi Űrállomáson. Ekkor megdöntötte a női űrhajósok által teljesített leghosszabb egybefüggő űrrepülés rekordját, és részt vett az első, kizárólag női űrhajósok részvételével lebonyolított űrsétában is.

Jeremy Hansen kanadai űrhajós az Artemis–2 másik küldetésspecialistája, aki három társával ellentétben most jár először a világűrben. Az 50 éves Hansen a kanadai légierőben szolgált vadászpilótaként, majd fizikusként végzett. Miután 2009-ben csatlakozott a kanadai űrügynökséghez (CSA), 2014-ben hét napot töltött az Aquarius tenger alatti laboratórium fedélzetén. Hansen az első nem amerikai űrhajós, aki a Hold közelébe utazik.

A két SUV méretű Orionban élnek majd 10 napig az űrhajósok

A négyfős legénység egy 98 méter magas, több mint 2600 tonnás rakétával indult útnak. A SpaceX vagy a Blue Origin rakétáival szemben nem újrahasználható Space Launch System, ahogy korábbi cikkünkben bemutattuk, az űrrepülőgép-program örökségére épül, és fejlesztését jelentős költségtúllépések, csúszások övezték.

Az SLS-t a kilövéskor első fokozatának négy, az űrsiklókról származó RS-25 hajtóműve, valamint két, szilárd hajtóanyagú gyorsítórakéta emelte a magasba. Az Orion űrhajót ezután a második fokozat, az egyetlen rakétamotorral felszerelt ICPS állította Föld körüli pályára. Bár a NASA szerint az SLS jól teljesített az Artemis–1-en, néhány kisebb módosítást azért végrehajtottak rajta: jobb navigációs rendszert kapott, átalakították a kommunikációs antennáit, és áramlásterelőket szereltek a gyorsítórakétákat az első fokozattal összekötő elemekhez, hogy kiküszöböljék az előző fellövés során megfigyelt rezgéseket.

Az űrhajósokat szállító Orion az SLS tetején utazik. Az űrhajó egy parancsnoki modulból és az Európai Űrügynökség (ESA) által biztosított szervizmodulból áll. Az európai szervizmodulban találhatók a pályamódosításra szolgáló hajtóművek és az űrhajó létfenntartó rendszerei, köztük az energiaellátását biztosító négy napelemtábla. Ha minden a tervek szerint alakul, akkor péntek hajnalban a szervizmodul hajtóművei lesznek azok, amik az Oriont egy rakétamanőver (trans-lunar injection, TLI) során Föld körüli pályáról a Hold felé indítják.

Ezzel az űrhajó a küldetést biztonságosabbá tevő szabad visszatérési pályára kerül, vagyis a Hold gravitációja az űrhajót visszajuttatja majd a Föld felé anélkül, hogy kisebb pályakorrekciókon kívül be kellene gyújtani az Orion hajtóműveit. Az űrhajósok Holdhoz tartó útját a NASA alkalmazáson vagy egy erre készített weboldalon lehet követni.

Az Artemis–2 csak 10 napig tart majd, de az Orion elvben 21 napig is el tudná látni a rajta utazó legénységet; a küldetés egyik fő célja annak igazolása, hogy az űrhajó létfenntartó rendszerei alkalmasak jövőbeli, hosszabb távú űrrepülésekre is. Igaz, 10 nap sem kevés egy olyan parancsnoki modulban, aminek térfogata nagyjából két SUV belterének felel meg.

Az űrhajóval a NASA az út nagy részén a Deep Space Network földi rádióantenna hálózat segítségével kommunikál majd – ez az, amin általában a Naprendszer távoli szegleteiben dolgozó űrszondák küldik haza az adataikat. Lesz azonban nagyjából 40 perc, amikor kiesik majd a kommunikáció, mert az Orion a Föld szemszögéből elhalad a Hold mögött. Az űrhajóra a rádióantennák mellett egy lézerkommunikációs egységet is szereltek, amin keresztül az asztronauták jóval több adatot tudnak majd visszaküldeni. Ezt, miután Isaacman úgy döntött, hogy okostelefonokat is vihetnek magukkal, valószínűleg ki is tudják majd használni.

Sietni kell, mert Kína beelőz

Amikor az Artemis–2 legénysége a Hold megközelítésekor kinéz majd az űrhajó ablakán, az égitestet nagyjából akkorának látják majd, mint amekkora egy, a kinyújtott karunkkal tartott kosárlabda lenne. A NASA azt reméli, hogy az őket két év múlva követő űrhajósok már nem a távolból kémlelik a Holdat, hanem felszínére is léphetnek.

Isaacman, aki decemberben vette át a NASA vezetését, az utóbbi hetekben jelentősen módosításokat eszközölt a NASA Artemis-programján. A február 27-én bemutatott tervek szerint az SLS és az Orion gyakrabban repül majd, és az Artemis–2-t nem a holdraszállás, hanem egy Föld körüli pályán lefolytatandó tesztküldetés követi. Az Artemis–3 során az Orion űrhajóban utazó űrhajósok a SpaceX vagy a Blue Origin vállalatok holdkompjával dokkolnak majd, attól függően, hogy melyik készül el hamarabb. Az újbóli holdraszállásra csak ezután, az Artemis–4 küldetésen kerülne sor 2028-ban, amit még abban az évben egy újabb holdraszállás követhet az Artemis–5 küldetésen.

A sietség nem véletlen. Kína az elmúlt években több leszállóegységet és holdjárót küldött az égitestre, és kétszer is sikerrel hozott vissza kőzetmintákat. Az ázsiai ország jó úton halad, hogy 2030-ig űrhajósokat küldjön a Holdra, és az ehhez szükséges összes űreszköz, a Hosszú Menetelés–10 holdrakéta, a Mengzhou űrhajó és a Lanyue holdkomp is már tesztelés alatt áll.

Ráadásul a kínaiak magát a holdraszállást is egyszerűbben le tudják bonyolítani, mint az amerikaiak: míg a SpaceX gigászi Starship HLS űrhajójának Holdhoz juttatásához egy tucat űrbeli utántöltés kell, az apró Lanyue holdkompot a Hosszú Menetelés–10 is el tudja küldeni az égitesthez, ahol találkozik vele a Mengzhou űrhajó. Ugyanakkor ha az ambiciózus amerikai tervek összejönnek, Kínához képest összehasonlítatlanul több űrhajóst és rakományt tudnak majd a Holdra juttatni, reálissá téve egy holdbázis létrehozását.

Az Artemis–2 csütörtöki fellövésével megkezdődött a NASA második aranykora, de az igazi versenyfutás csak a négy űrhajós biztonságos visszatérésével indul. Isaacmannek és a NASA partnereinek két évük van arra, hogy elkészüljön az amerikai holdkomp.