A botos kölönte jelenléte és a halványfoltú küllők magas száma jelzi, hogy van élet a Dunában
Az idei tudományos felmérés azt mutatja, hogy a folyó halállománya változatos és jó általános egészségi állapotnak örvend.
Az idei tudományos felmérés azt mutatja, hogy a folyó halállománya változatos és jó általános egészségi állapotnak örvend.
Szolnoknál -291 centimétert jelez a vízmérce, ami idáig egyszer fordult csak elő: a bibliai léptékű 2022-es aszály idején. A téli csapadék hiánya tavasszal a Duna vízszintjén is meglátszott, és egyelőre a nyár sem kecsegtet sok jóval.
Bardóczi Sándor, Budapest főtájépítésze szerint a kidolgozott kész tervek nélkül megvalósítani szándékozott homokhátsági vízpótlásra adandó forrást két előkészített fővárosi projekt kárára csoportosította át az Orbán-kabinet.
Akár a töltésekre szállítandó homokzsákok pontos számát is képes kiszámolni az a szoftveres szimulációs rendszer, amelyet a Bécsi Műszaki Egyetem által alapított VRVis kutatói fejlesztettek. Az egyik fejlesztőt, Horváth Zsolt informatikus-építőmérnököt kérdeztük.
Közép-Európa történetének leghevesebb esőzése 24 áldozatot követelt és több milliárd eurónyi kárt okozott, de a Boris csak a kezdet: a World Weather Attribution kollaboráció friss kutatása szerint az emberi tevékenység legalább 7 százalékkal fokozta a dunai árvízhez vezető esőzések intenzitását.
2024. szeptember 21-én érte el a csúcsát a Duna áradása, a legmagasabb vízszint 830 centiméter volt.
Friederike Otto, az Imperial College London egyik vezető éghajlatkutatója szerint a Közép-Európát sújtóhoz hasonló katasztrofális esőzéseket hevesebbé és gyakoribbá teszi az emberi tevékenységből fakadó klímaváltozás.
A folyó vízállása a településhez közeli Vácon jelenleg 504 centiméter és a tetőzés szombaton várható. Az árvíz miatt ma estétől a budapesti alsó rakpartokat is lezárják.
Az évszázad végén akár 40 százalékkal kevesebb hólé ömölhet a Dunába és más európai folyókba tavasszal, amitől még égetőbb problémává válhat a vízhiány.
Egyelőre nem állapítható meg egyértelmű összefüggés a téli árvizek gyakorisága és a klímaváltozás között, de a gyorsabb hóolvadás és a gyakoribb esőzések trendszerű változást hozhatnak.
A most levonuló év végi árhullám a Dunakanyarban a leglátványosabb: a jelenség kétarcú, hisz bizonyos részeken festői részletekkel találkozik, aki lemegy a vízhez, míg pár méterrel odébb már a házak falát nyaldossák a hullámok.
A Greenpeace a mérgező PAH vegyületek esetén ezerszeres túllépést mért, de a rákkeltő arzén és benzol is bőven a határérték felett van jelen a Duna-parton az egykori gázgyár közelében.
A természetvédelmi beavatkozás a tervek szerint 54 kilométernyi mellékágat is visszacsatol az élő folyókhoz.
Kivételes hazai vízügyi szakemberekből nem volt hiány, de a történelmi korokon átívelő vízgazdálkodási tervek némelyikét mégsem sikerült megvalósítani. A Fortepan-gyűjtemény csodás felvételei a múlt század legfontosabb árvíz- és aszályvédelmi pillanatait idézik.
Az elmúlt két hétben a felére csökkent a Duna vízállása Budapesten, de Szerbiában az energiaellátást, Bulgáriában a halak túlélését is veszélyezteti a folyó kiszáradása.