Az archaikus pelyvás búzákat a reformgasztronómia, az egészséges táplálkozás igénye és az ökológiai gazdálkodás elterjedése keltette életre. A legújabb kutatások szerint az alakor és a tönke segíthet abban, hogy a mezőgazdasági termelés alkalmazkodni tudjon a klímaváltozáshoz.
Biztosan mindenkinek van olyan rokona, aki aggodalmaskodva körbekérdezi az asztaltársaságot, hogy kér-e kenyeret a kenyérhez, és úgy tűnik, hogy a magyar még jobban ragaszkodik a kenyeréhez, mint a francia a bagetthez vagy az olasz a ciabattához. De miért?
Az Ottawai Egyetem kutatócsoportja szerint a kenyeres technológia a laboratóriumok mellett a mesterség húsgyártásban is ígéretes lehet.
Nehéz dolog kovászt nevelni. Hol bepisil, hol büdös – ilyennek képzelek egy lisztből, vízből, baktériumokból és élesztőgombákból álló gyereket. Csaknem három hétnyi csirizkavarás, lisztméregetés, álmatlan éjszakák és ragadós befőttesüvegek után kipróbáltam, mit lehet kihozni a házi mikrobiológia csodájából, Tibiből.
A bostoni Peabody Múzeum egyiptomi gyűjteményében őrzött edényekben talált élesztőkultúrát élesztette fel és azzal sütött ehető kenyeret Seamus Blackley, az ismert amerikai videojátékfejlesztő.
A búza ötször bonyolultabb az embernél, nem csoda, hogy genetikai feltérképezésén több ezer ember 13 évig dolgozott. A kutatás eredményeként a lisztérzékenyek és a búzaallergiások számára is készülhet búzakenyér, de a klímaváltozás miatt szükséges szívósabb búzafajták termesztése is egyszerűbb lesz.
A Jordániában talált morzsák azt bizonyítják, hogy már a mezőgazdaság elterjedése előtt több ezer évvel sütöttek kenyeret az őskőkorszakban élő társadalmak.
35 kilométer magasan járt a szerencsés kenyér.