Jövőre már lehet internetezni a Wizz Air gépein
A Wizz Air a Magyarországon keresztül közlekedő fapados légitársaságok közül elsőként vezeti be a SpaceX Starlink műholdas internetét, miközben a Ryanair kifejezetten elutasítja a fedélzeti netezést.
A Wizz Air a Magyarországon keresztül közlekedő fapados légitársaságok közül elsőként vezeti be a SpaceX Starlink műholdas internetét, miközben a Ryanair kifejezetten elutasítja a fedélzeti netezést.
A NASA kísérleti repülőgépe június elején végrehajtja első szuperszonikus tesztrepülését, hogy bebizonyítsa: a hangsebesség a fülrepesztő hangrobbanások nélkül is átléphető, ami döntő lépést jelenthet a kereskedelmi szuperszonikus utasszállítás felé.
A japán légitársaság májustól két kínai humanoid robotot tesztel a Haneda repülőtéren, ahol a gépek takarításától a poggyászok rakodásáig több feladatban is kipróbálják majd őket.
Volt már a világtörténelemben légiforgalmi káosz, és olajválságra is akad példa, de a kettő együtt igazi ritkaság.
Múlt csütörtökön a Denverből Los Angelesbe tartó UA1093-as járatnak kényszerleszállást kellett végrehajtania, miután valami eltalálta a pilótafülkéjének egyik ablakát. A tettes a WindBorne időjárás előrejelző startup egyik ballonja lehetett.
3,1 millió dolláros (1 milliárd forintos) büntetés kiszabását javasolta a Boeingre az amerikai Szövetségi Légügyi Hatóság (FAA) a 2024 eleji balesettel és más szabályszegésekkel összefüggésben.
Egy repüléssel foglalkozó magyar YouTube-csatorna korabeli radarképek és hangfelvételek segítségével nemrég két és fél órás videóban rekonstruálta a 24 évvel ezelőtti terrortámadások eseményeit.
Legalábbis a Tokiói Egyetem kutatóinak legújabb eredményei szerint.
Egy friss amerikai kutatás azt mérte fel, hogy mennyire tudják az emberek megbecsülni személyes döntéseik klímaváltozásra gyakorolt hatását. Kiderült, hogy nem nagyon.
Nemrég még Donald Trump amerikai elnök is panaszkodott a Boeingre, amely a 737 Max botránya óta történetének egyik legnagyobb válságát éli. Az Airbus részben azért nem jutott erre a sorsra, mert Európában jobb az iparág szabályozása.
Hétfőn Elon Musk SpaceX vállalatának munkatársai az amerikai közlekedési miniszter meghívására ellátogattak a Szövetségi Légügyi Hatóság virginiai irányítóközpontjába, hogy megnézzék, hogyan lehetne a jelenlegi rendszereket modernebbekre cserélni.
A cég ezzel egy lépéssel közelebb került az 55 üléses utasszállító repülőgép, az Overture megépítéséhez. A projektben az amerikai hadsereg is lát fantáziát.
A Delta Air Lines a Las Vegas-i CES-en mutatta be a cég új, Delta Concierge-nek elnevezett mesterséges intelligenciáját, amit hamarosan beépítenek az okostelefonokra elérhető alkalmazásukba.
Egy frissen megjelent tanulmány azt javasolja, hogy évi két repülőúton felül vessenek ki extra adót az utazásra. Ez viszonylag kevés embert érintene, cserébe 21 százalékkal csökkentené az ágazat szén-dioxid-kibocsátását.
A hosszú, időzónákat átszelő utazások okozta alváshiány félelemmel, szorongással, de akár a szkizofréniára jellemző tünetekkel is járhat. Az életkor, a stressz és saját alvási szokásaink is közrejátszanak – de valóban ennyire veszélyes a jetlag?