A futball világbajnokságot AI-t és beépített szenzort használó okoslabdával játsszák
Pontos információkat ad a játék minden pillanatáról, és adatgyűjtő platformként is működik.
Pontos információkat ad a játék minden pillanatáról, és adatgyűjtő platformként is működik.
A mesterséges intelligencia nemcsak a globális innovációs versenyt, hanem a tudásképzést és az akadémiai intézmények működését is megváltoztatta. A tudományos közösségeknek muszáj alkalmazkodniuk – mondja Bodó Balázs, az Amszterdami Egyetem tanára.
Az utóbbi 15-16 évben egyetlen területen sem volt érdemi, megalapozott, az érintetteket bevonó diskurzus – mondják a tisztújítás előtt álló MTA-tól elszakított kutatóhálózat dolgozóit tömörítő ADF munkatársai. Kormányváltás esetén azonban akár be is lehetne zárni a kitartott intézeteket, a Magyarságkutatótól az Alapjogokért Központig.
Egyre jobban értjük, hogy milyen biológiai folyamatok vezetnek a Parkinson-kór kialakulásához, és a klinikai vizsgálatok alapján ígéretesnek tűnő kezelések hamarosan könnyebbé tehetik a neurodegeneratív betegséggel élők mindennapjait.
Az ok-okozati összefüggéseket 157 ország 1900–2015 között bejegyzett szabadalmainak tükrében vizsgálta egy nemzetközi kutatócsoport.
A légszennyezés Afrikában ma a második vezető halálozási tényező. Hogyan lehet kiváltani az erősen környezetszennyező dízeles technológiákat? A CEU és a Qubit közös podcastjának vendége Lipták Szilárd villamosmérnök, aki Nairobiban fejleszt napelemes malmokat otthoni használatra.
Az Ambri már a Microsoft adatközpontjainak épít energiatároló rendszert, és tavaly több mint 54 milliárd forinttal támogatták meg a befektetők.
A díjazott fejlesztés, a szinte teljes pontosságú neutronfizikai számítást lehetővé tévő GUARDYAN reaktorszimulációs számítógépes program biztonságosabbá teszi az atomreaktorok működését.
A haj ötször annyi olajat képes megkötni, mint az olajszennyeződések eltávolítására általában használt polipropilén habszivacs, és hatékonyabb, mint az időigényes vízszűrés vagy az égetés. Az amerikai Matter of Trust fodrászatokból és adományokból szerzik be az alapanyagot, de egy harisnyából és némi hajból bárki készíthet hatékony olajszűrőt.
Mivel okozunk nagyobb kárt a környezetnek, a repüléssel, a benzines és dízelautók használatával, az acél- és cementközpontú építkezéssel vagy a marhahúsfogyasztással? Bill Gates, a Microsoft alapítója kitűnően mutatja be a globális krízishelyzetet, de konkrét megoldás helyett inkább csak irányt mutat.
Az innováció nemcsak az üzletben vagy a technológiában fontos, hanem társadalmi problémákra is megoldást nyújthat, legyen szó mikrohitelezésről, munkanélkülieket segítő képzési programokról vagy hátrányos helyzetű gyerekek mentorálásáról. Az ilyen programok sikerének titka az állami bürokráciát megkerülő széles társadalmi összefogás – erre hoznak még több példát a Társadalomtudományi Kutatóközpont munkatársai az új podcastban.
Egy dél-alföldi kisvárosban, Jánoshalmán adták át a múlt héten Magyarország első teljes értékű VR (virtuális valóság) tantermét, ahol a helyi mezőgazdasági szakképző iskola diákjai mostantól anélkül is megtanulhatják az MTZ traktor karbantartását, hogy nyakig összezsíroznák magukat. Az oktatás így biztonságosabb, olcsóbb, ráadásul a virtuális traktorhoz egyszerre több tanuló is hozzáfér.
Amíg mindenki az Apple önvezető autóit várja, az iPhone-okat gyártó tajvani Foxconn egy év alatt előállt a saját elektromos járműflottájával.
A CEU InnovationsLab inkubátortból kikerült startupok már Kaliforniától Szingapúrig jelen vannak a világban, vagy éppen Európa piacvezető szolgáltatását nyújtják. Az októberben induló új évadra szeptember 26-ig lehet jelentkezni.
Karikó Katalin és az mRNS-vakcinák idén mindent visznek, de a szaklap szerint a zöld hidrogén, a TikTok algoritmusa, az egyre emberiesedő AI és a hiperpontos GPS is ott van 2021 áttörő technológiái között.