A 18. századi Londonban játszódó musical lett volna. A darabról szóló jegyzetei is láthatók lesznek most, a David Bowie Center megnyitásán.
Az utazási sebesség növekedett, ugyanakkor csökkent a sérüléssel járó autóbalesetek, a zajra vonatkozó panaszok, a metrón elkövetett bűncselekmények száma, a tűzoltók kiérkezési ideje és a késő iskolabuszok aránya – nemcsak a fizetős zónában, hanem azon kívül is.
Kilenc éve egyszer már elbuktak egy kupadöntőt, 119 év alatt nem nyertek trófeát, 25 év alatt kétszer mentek csődbe, de értük ég Dél-London. A tisztes középszerből egyszercsak fényes tündöklés lett, de a Palace-nál sosem lehet tudni, meddig tartanak a csodák.
A Kr. u. 80-ból származó falak ahhoz a központi épülethez tartoztak, ami a britanniai főváros, Londinium fóruma fölé tornyosult.
Kevés olyan autentikus dokumentumfilm készült a Thatcher-korszak zenei undergroundjáról, mint amilyeneket Wolfgang Büld forgatott az 1970-es évek második felében. Kalandozás a reggae és a punk londoni forrásvidékén.
A kiállítás az úszás szerepét vizsgálja a 20. században, a test reprezentációjának alakulásában, a testünkhöz és a természethez való viszonyunk változásában.
Péntektől a múzeumba folyadékot nem lehet bevinni, bár ez alól kivételt képeznek a csecsemőtápszerek, az anyatej és a vényköteles, folyékony gyógyszerek.
A Union Jack motívumával ellátott golyóálló mellény az utcákon tapasztalható késelés bűncselekményekre hívná fel a figyelmet.
Az Exeteri Egyetem kutatói szerint a páncélos lovagok lovai a mai Észak-Olaszország, illetve Svájc területéről, valamint Skandináviából származtak.
Hasonlót sem találtak korábban Nagy-Britanniában.
Bár egy mentőautó elvben gyorsabb, szűk belvárosi terekben vagy dugókban a bicikli sokkal hatékonyabb. Nyugat-Európában és Észak-Amerikában már megszokott látvány a bringás mentő, míg Afrikában és Ázsiában az infrastrukturális problémákat és a pénzhiányt igyekeznek orvosolni vele. Az Országos Mentőszolgálat nemrég bejelentette, hogy hamarosan Magyarországon is lesznek biciklis mentősök.
Az egyetemi kutatóközpontok után kereskedelmi gyógyszerkutatások is indulnak Nagy-Britanniában annak érdekében, hogy varázsgombával vagy DMT-vel megtámogatott terápiákkal kezelhessék a depressziótól vagy függőségektől szenvedő, illetve az életvégi ellátásban részesülő embereket.
A HS2 gyorsvasút építése közben a munkások római épületekre bukkantak, a lelőhely feltárása után kiderült, hogy a terület a vaskor óta lakott volt, és a negyedik században élte virágkorát. Annyi áru fordult meg a faluban, hogy egy tíz méter széles utat építettek hozzá, amelyen a régészek szerint folyamatos volt a teherforgalom.
Két brit régész egy Maidstone közelében lévő mezőn tárta fel a V-2 rakéta maradványait. A Hitler csodafegyverének kikáltott hiperszonikus rakétával Londont célozták meg, végül egy gyümölcsöst tarolt le 1945-ben, épp Valentin-napon.