Meg lehet menteni a Földet úgy, hogy közben folyamatosan nő a gazdaság?

Nincsen jövőnk tudomány nélkül, nincsen Qubit nélkületek. Támogasd a munkánkat!

A fenntartható fejlődést sokféleképp lehet értelmezni, de a legszélesebb körben használt definícióját az ENSZ környezetvédelmi és fejlődési bizottságának 1987-as zárójelentésében, a Közös jövőnk című dokumentumban írták le. Eszerint a fenntartható fejlődés az a fejlődési mód, amely a jelen szükségleteit úgy elégíti ki, hogy közben nem veszélyezteti a jövő generációk szükségleteinek kielégítését. Ezt a bizottság ugyan egy erőteljes gazdasági növekedésen keresztül képzelte el, de már ebben a tervben megjelent az a szemléletmód, miszerint „a növekedést tartalmában kell megváltoztatni, kevésbé anyag- és energiaigényessé kell formálni úgy, hogy hatása igazságosabban érvényesüljön.”

Mivel a gyakorlat egészen mást mutatott a jelentést követő évtizedekben, egy ideje ott lóg a kérdés a levegőben, hogy van-e egyáltalán fenntartható fejlődés, meg lehet-e óvni a környezetet folyamatos gazdasági növekedés mellett, és ha nem, mik a növekedés alternatívái. Az, hogy meg lehet-e valósítani a fenntarthatóságot, korunk legkomolyabb egzisztenciális kihívása, és a probléma megoldása tudományterületek sokaságát érinti. A CEU Demokrácia Intézetén belül működő Bibó István Szabadegyetem legutóbbi, július 15-i vitaestjén környezetgazdasági és fenntarthatósági szakértők beszélgettek arról, hogy hol tartunk a problémák kezelésében, melyek a legsürgősebb teendők, és milyen jövő vár az emberiségre a Földön.

Abban például mindenki egyetértett, hogy az ENSZ 2015-ben elfogadott fenntartható fejlődési céljait (az úgynevezett SDG-ket) ugyan lehet kritizálni, amiért túl általánosan fogalmaz, vagy mert ragaszkodik a folyamatos gazdasági növekedéshez, de a 2030-ig elérni kívánt célokat összefoglaló program legalább egy értelmezhető keretrendszert ad arról, hogy milyen tettekre van szükség. „Az emberiség csúcsteljesítménye, hogy egyáltalán létrejött egy ilyen, és valakik globális értelemben gondolkodnak azon, hogy milyen lenne egy fenntartható világ, nem csak versengenek egymással az országok meg a nagyvállalatok” – mondta az ENSZ céljairól Tóth Gergely, a KÖVET Egyesület a Fenntartható Gazdaságért főtitkára.

Tóth szerint arra kell törekedni, hogy a világ környezeti, társadalmi és gazdasági szempontból is fenntartható legyen, azonban ezt az egyensúlyt nagyon nehéz elérni. Emiatt lett egy csapásra népszerű az elmúlt néhány évben egy sor szolidáris gazdasági irányzat, közülük is talán leginkább a nemnövekedés elmélete, amely a termelés és a túlfogyasztás visszafogása mellett igyekszik maximalizálni a jólétet, és a gazdasági tevékenységek lokalizációjával csökkenteni azok ökológiai lábnyomát.

„Minél több az áru, annál több a gyártás és a szállítás, és annál több az ezekkel járó szénkibocsátás is.”Grafika: Tóth Róbert Jónás / qubit.hu

Növekedés vagy nemnövekedés?

A nemnövekedés hívei szerint a gazdasági teljesítmény és a jólét mérésére hivatott GDP hajszolása ellehetetleníti a fenntarthatósági célokat, így a fenntartható fejlődés kifejezést is oximoronnak tartják. A GDP nem méri a társadalmi jólét számos dimenzióját (az egészségtől a bűnözésen át a környezetvédelmi szempontokig), így a folyamatos növekedési célok továbbra is az erőforrások túlhasználatára ösztönöznek, és tovább növelik a társadalmi egyenlőtlenségeket.

Fontos eloszlatni egy téves vélekedést a nemnövekedésről. A 2016-ban Budapesten megrendezett Nemzetközi Nemnövekedés Konferencia egyik szervezője, Köves Alexandra akkor a 444-nek ezt mondta: „Nem azt szeretnénk, hogy a világon mindenhol álljon le a növekedés. Vannak olyan országok, régiók, társadalmi csoportok, ahol teljesen nonszensz lenne ezt elvárni, hiszen még nem jutottak el egy olyan szintre, ahol egy tisztességes emberi élet alapjait lehet biztosítani.” A CEU előadásán Tóth Gergely is ezt hangsúlyozta, hiszen szerinte például Afrikában igenis növekednie kell az emberiségnek, és „el kell oda vinni a gazdaság alapvető vívmányait, mert azok még szolgálják az embereket.”

„A kérdés az, hogy tudunk-e úgy fejleszteni, hogy mellette nincs növekedés” – mondta az előadáson Horváth György Ádám, a BME Környezetgazdasági Tanszékének adjunktusa, aki szerint a szolgáltatásalapú gazdaságban erre már évekkel ezelőtt meglátták a megoldás lehetőségét. „Bizonyos ágazatokban, szakterületeken egy nagyobb fokú beavatkozást is el tudnék képzelni, akár kormányzatok vagy vállalati kollektív szervezetek részéről is, amelyek segítenek ágazatoknak – jobb szó híján – kimúlni, és az ott dolgozóknak elhelyezkedni más ágazatokban.”

Horváth szerint az egyik legnagyobb probléma az, hogy még mindig úgy próbáljuk életben tartani a fejlett világ modern társadalmaira jellemző jóléti rendszereket, mintha a növekedő gazdaság mellett még mindig lehetne növekedő népességre is építeni, miközben a fejlett társadalmak inkább népességcsökkenéssel küzdenek. „Látszatintézkedéseket hozunk azért, hogy ezt az egyébként kifulladóban lévő gazdasági növekedést megpróbáljuk valahogy elnyújtani, megmenteni a kimúlástól, pedig valójában erre már nem lenne szükség” – mondta.

Vereczkey Zoltán, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Fenntarthatósági és Környezetvédelmi Kollégiumának elnöke erre azt válaszolta, hogy ez az idő valamikor mindenképpen eljön, de jelen pillanatban olyan gazdasági növekedési potenciál van a világban, leginkább a harmadik világban, ami még hosszú ideig a globális GDP növekedéséhez kell, hogy vezessen. Akár a nyugat segítségével, akár anélkül, de a harmadik világbeli országok fejlődése előbb vagy utóbb elindul – erre láttunk már különböző példákat Kína, India vagy Brazília esetében.

A fenntarthatóság erkölcsi alapjai és a veganizmus korlátjai

Egy másik megkerülhetetlen probléma az újraelosztás kérdése. A gazdasági növekedésből fakadó globális egyenlőtlenségeket a javak valamilyen szintű újraelosztásával lehetne csökkenteni, de felmerül, hogy ez nem eredményezne-e még nagyobb globális fogyasztást, és így nagyobb környezeti lábnyomot. Horváth szerint ez nem szükségszerű, ugyanis az a tapasztalat, hogy minél gazdagabb egy társadalom, és minél nagyobb az egyén létbiztonsága, annál inkább csökken a gyerekvállalási hajlandóság is, így egy ilyen beavatkozás a népesség természetes csökkenéséhez vezetne.

Globálisan több mint 10 milliárd embernek elegendő élelmiszert termelünk, az éhezés és az alultápláltság mégis létező problémák a világ számos pontján, és ez többek között a fejlett világ ételpazarlásának és az élelmiszer-szállítás közben keletkező veszteségnek köszönhető. Az élelmiszer-elosztás ugyanakkor a környezetet sem kíméli: „Azt látjuk, hogy jumbo jetekkel, több száz tonnányi üzemanyag elégetésével cikázunk körbe a fél bolygón, és olyan dolgokat szállítunk, amiket helyben, akár a kert végében is meg lehetne termeszteni. Tehát azt is megkérdőjelezném, hogy van-e értelme annak, hogy mindent megpróbálunk elosztani” – mondta Horváth.

Szomáliaiak várnak a Török Vöröskereszt ételszállítmányainak érkezésére 2017-ben Fotó: Sadak Mohamed

Az újraelosztási mechanizmusok a történelem során rengeteg kultúrában és társadalomban megjelentek. Az észak-amerikai indiánok potlach nevű szertartásában a leggazdagabbak elajándékozták, vagy esetenként elégették a vagyontárgyaikat; a különböző vallásokban pedig mind megjelenik a mértékletesség (temperantia) elve, tehát a gazdasági egyenlőségek igénye erkölcsi alapon is jelen van a társadalmakban. Az iparosodás vívmányai és a kapitalizmus terjedése mintha ezt az igényt szorította volna háttérbe.

Tóth szerint ezért igazából nem is érdemes az egyenlőségre törekedni, hanem az egyenlőtlenség szélsőséges mértékeit kell levágni. „Tegyük fel, hogy átállunk vegán életmódra, azzal visszaszorítunk 5-10 százaléknyi kibocsátást, de valaki meg fellövi magát az űrbe, hogy megnézze, kék-e a bolygó, és akkor máris hiába vegánkodtak több százezren tíz évig. Ezeket a szélsőségeket kellene lefarigcsálni a tetején.” A skála másik végén pedig azt látjuk, hogy a Földön milliárdos nagyságrendben élnek nyomorban az emberek, és a klímaváltozás ezen nem fog segíteni, hiszen sokaknak egyszerűen eltűnik az élőhelyük: az ENSZ becslése szerint 2050-re egymilliárd ember kelhet útnak emiatt, és erre az óriási menekülthullámra a fejlett országoknak is fell kell készülniük.

A szemléletváltás pedig nem megy önerőből, azt mindenképp szabályozásokkal kell elérni. Ahogy Horváth is elmondta, gyakran felmerül például a kérdés, hogy miért nem törekszenek többen a vegán étrendre, ha azzal lehet megmenteni a bolygót. Hát azért, mert közben a valóság azt mutatja, hogy a nagyvárosok központjain kívül (de sokszor még ott sem) nem lehet hozzájutni megfelelő mennyiségben, minőségben és árfekvésben a vegán termékekhez. „Ebből is látszik, hogy az egész fenntarthatóságosdi végül megreked a középosztály úri hóbortjában. A veganizmus szükségessége nagyon nehezen egyeztethető össze azzal, hogy Magyarországon vannak olyan gyerekek, akiket pénteken úgy meg kell ebédeltetni az iskolában, hogy aztán hétfőn valahogy beszédelegjen, mert pontosan tudják a nevelők, oktatók, hogy hétvégén nem fog megfelelő minőségben és mennyiségben élelemhez jutni.”

Tetőkertek, napelemek, fehér falak

A szakértők nem győzik hangsúlyozni, hogy a Föld természetes erőforrásainak kizsákmányolása nem mehet tovább. Egy 2020 decemberében megjelent tanulmány szerint már átlendültünk a fordulóponton, és a mesterséges anyagok tömege túlnőtte a természetesekét, a bolygó történetében először. Míg néhány ezer évvel ezelőtt az emberek a biomassza 1 százalékát tették ki a vadon élő állatok 99 százaléka mellett, ma a pár kilónál nagyobb testű állatok biomasszája így oszlik meg: 27 százalék ember, 9 százalék vadvilág, 67 százalék haszon- és háziállat. A beton, üveg és elektronikai eszközök gyártásához szükséges homok készletei 50 év múlva teljesen kimerülhetnek a Földön.

Az építésgazdaságban is változásra van szükség. „Magyarország populációja az 1980-as években haladta meg a 10 milliót, akkor voltunk a csúcson. Ha viszont megnézzük, hogy a lefedett, burkolt területek növekedése hogyan áll, akkor azt látjuk, hogy az EU-tagállamok között úgy vagyunk a harmadik helyen, hogy közben egyre kevesebben használjuk az országot” – mondta Barta Zsombor, a Magyar Környezettudatos Építés Egyesületének elnöke. Ez a növekedés azzal együtt még aggasztóbb, hogy az építési trendek semmiképpen sem az ország területeinek fenntartható felhasználása felé mutatnak. „Az épített környezet fenntarthatóságával és ökolábnyomával kapcsolatban az anyag- és a területfelhasználás a legfontosabb. Utóbbi esetén semmilyen zöldterület leburkolása nem ilyen irány, a barnamezős területek rekultiválásának pedig alapvetőnek kellene lennie.”

Zöldség- és fűszertermesztés egy párizsi tetőfarmonFotó: BENJAMIN CREMEL/AFP

Jó irány lenne például az, ha több helyen elterjednének a Franciaországban 2015-ben kötelezővé tett intézkedések, miszerint minden nagy kibocsátású zónában épülő új épületek tetejét vagy növényekkel, vagy napelemekkel kell lefedni. Ha nem is ilyen radikálisan, de ezt a vonalat követné a néhány hete bejelentett budapesti klímavédelmi program is, amely során 2030-ig tízmillió darabbal bővülne a fővárosi napelempark, és a város zöldterületeit is növelni igyekeznek. A technológia is igyekszik új megoldásokat találni a klímaválságra: idén jelentették be, hogy létrehoztak egy olyan fehér festéket, ami a napsugárzás 98,1 százalékát visszaveri. Bár nem túl valószerű forgatókönyv, de a kutatók azt állítják, ha valahogy sikerülne ezzel a festékkel lekenni a Föld felszínének 0,5-1 százalékát, megállítható lenne a globális felmelegedés.

Talán mégis egy olyan eszköz a legfontosabb a fenntarthatósági küzdelemben, amiről eddig még nem volt szó: az oktatás. „Fontos lenne, hogy a döntéshozók tisztában legyenek a gazdasági döntéseik fenntarthatósági vetületeivel. Ebben óriási lemaradásunk van. A szabályozás is rendkívül fontos, de az oktatás is. Sok olyan tudatformálásra van szükség, ami a sok apró döntéshozó szemét kinyitja” – mondta Vereczkey Zoltán. Persze nemcsak a gazdasági szereplők környezetvédelmi oktatására van szükség, hiszen a fejlődő országokban a lányok és nők oktatásának is óriási szerepe van a fenntartható jövőben: ez a leghatékonyabb eszköze a születésszám és a szegénység csökkentésének.

A következő évek legnagyobb kérdése az lesz, hogy képesek vagyunk-e meghaladni azt a 19. század óta uralkodó nemzetállami gondolkodást, amely szerint a kijelölt határokon belül kell terveznünk és építenünk a jövőt, és ami a határokon túl történik, az legfeljebb politikai, kereskedelmi vagy nemzetbiztonsági ügy lehet. A féktelen növekedésre építő gazdasági rendszer megváltoztatását csak globális összefogás hozhatja el, amihez a gazdasági szabályozások mellett életmódbeli váltásra is szükség lesz, de ehhez az egyenlőtlenségeket is csökkenteni kell. Hogy mindez sikerülhet-e a következő évtizedekben, arra lesz egy jó főpróba: az European Green Deal részleteiről 2023-ig kell megállapodniuk az EU tagállamainak, érdemes lesz figyelemmel követni az egyezkedéseket.

Járvány, klímaváltozás, forradalmak – mindez csak három dermesztő arca annak a felbolydult világnak, ami ránk vár. Lesz még neki jó pár. Ha teheted, segítsd a munkánkat, mi megháláljuk a bizalmadat, és ebben a nagy zavarodottságban hitelesen, alaposan és közérthetően magyarázzuk el, hogy a legégetőbb kérdésekre milyen válaszokat adnak a sárgolyó legnagyobb elméi. Maradj velünk. Támogatom a Qubit szerkesztőségét!

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: