A női mesterséges intelligenciával kizsákmányolóbban viselkednek az emberek, mint a férfival
Ugyanakkor a friss kutatásból az is kiderült, hogy a férfiaktól eleve nem számítanak túl nagy együttműködési hajlandóságra.
Ugyanakkor a friss kutatásból az is kiderült, hogy a férfiaktól eleve nem számítanak túl nagy együttműködési hajlandóságra.
Ma van a nők elleni erőszak megszüntetésének világnapja. Magyarország kifejezetten elégtelenül védi a nők jogait, és néhány civil szervezet segíti az áldozatokat, ami egyébként az állam feladata lenne.
Balázs Zsuzsanna és Pető Andrea új kötetében az illiberális család- és nőpolitika múltját, jelenét és lehetséges jövőjét vizsgálja. Mit ajánl a kormány az állítólag egyre több biztos női Fidesz-szavazónak, és mit kínál az ellenzék?
Fiatalok, idősek, katolikusok, zsidók, nemesek, polgárok és aradi vértanúk feleségei, lányai az 1848–49-es eszmék mellett kiállva készítették el a 12 méteres szőnyeget, ami Arany János ajánlása ellenére sem talált otthonra az Akadémián. Most egy kortárs kiállítótérben mutatták be a két darabra szedett textil felét.
A rosszul felépített adó- és jóléti rendszer akadályozza a gyerekvállalást, és ahelyett, hogy átalakítanánk, ideológiai vitákat vívunk a népesedéspolitikáról. Egy magyar közreműködéssel készült kutatás azt vizsgálja, miért járnak rosszul a szülők, és miként lehetne úgy kompenzálni őket, hogy abból az egész társadalom profitáljon.
A szélsőséges hőhullámok, az éjszakai izzadás, a változókor egyéb heves tünetei a demencia korai figyelmeztető jelei lehetnek, de nagyobb adatmennyiség kellene ahhoz, hogy világosabb képet kapjunk az összefüggésekről.
Az Eurostat 2023-as adatai szerint a közép-magyarországi és dunántúli régiók kullognak a rangsor végén, míg a kutatónők és mérnöknők aránya Dániában, Spanyolországban és Bulgáriában a legmagasabb.
Kutatók 57 csontvázból származó DNS-minták elemzésével mutatták ki, hogy a vaskori briteknél a férfiak házasodtak be a nők családjába, és a matrilokális közösségekben kevesebb volt a belső konfliktus.
Harcos lehetett az a nő, akinek maradványaira Sárrétudvariban találtak rá, egy középkori temetőben. Ez pedig arra is utal, hogy a 10. századi magyarok élete összetettebb volt, mint gondoltuk.
A friss közvélemény-kutatások szerint a nők inkább szavaznának a Fideszre, mint a Tisza Pártra, míg a férfiak körében népszerűbb az ellenzéki párt. A lehetséges okokat Zorigt Burtejin, az ELTE-TáTK posztdoktori kutatója veszi számba.
Vértesztekkel kimutathatók a kockázatok már viszonylag korán, ehhez képest most csak a menopauza körül kezdik ezeket vizsgálni.
A felmérések sorra azt mutatják, hogy a státuszt vesztett, képzettségben a nőktől lemaradó fiatal férfiak kezdenek szembefordulni a női egyenjogúsággal, ami gyakran a szélsőséges nézeteket is felerősíti.
Jó lenne eljutni oda, hogy a nők, a női politikusok esetében ne a nemük legyen fontos. De ez csak akkor lesz így, ha megszokottá válik, hogy vannak női vezetők, és az ő időnkénti bukásukat nem az egész női nem bukásának tudjuk be.
Az USA-ban már a gamerek fele nő, a fejlesztők között mégis nagyon kevesen vannak. És bár a nők sokat hozzá tudnak adni egy-egy játék kreativitásához, egyetlen dísznőt nem elég bevenni a csapatba – erre jutott tanulmányában két magyar kutató.
Az #allmalepanel arra a jelenségre utal, amikor kizárólag férfiak vesznek részt egy nyilvános fórumon – néha még akkor is, amikor a nők jogairól van szó. Mi ezzel a baj, és mi a megoldás?