Ahhoz képest, hogy papíron a Qubit tematikájába az éves könyvtermésnek csak egy kis szelete férne bele, a szerzőink által 2021-ben elolvasott és recenzált kötetek meglehetősen sokszínűek – a hangsúly az ismeretterjesztésen van, de ebbe ugyanúgy belefér egy már-már didaktikus gyerekkönyv a szemetelésről, ahogy egy Hamvas Béla életművében elmerülő esszékötet vagy Stephen Fry sajátos összefoglalója Trója ostromáról.

Év végi könyvajánlónkban többek között a természet, a történelem és a filozófia kedvelői is megtalálhatják azt a darabot, amiért még most sem késő beugrani a könyvesboltba, hogy a fa alá kerülhessen.

Klímahistória

Marcus Rosenlund: Az időjárás és a történelem

Julius Caesar Britanniában elszenvedett kudarcától Dzsingisz kán csúfos magyarországi sárdagasztásán át a finnek második világháborúban, durva létszámhátrányuk ellenére sikeresen megvívott honvédő harcáig számtalan olyan epizódja volt az emberi történelemnek, amikor az időjárási viszonyok alakították az eseményeket. Rosenlund könyve az abban bemutatott, gyakran brutális hódítások és tömeges pusztítások zord témája ellenére kifejezetten szórakoztató, olvasmányos stílusban tárgyalja a történteket.

A svéd nyelvű finn közmédia tudományos újságírója a fentieken túl még számos példán keresztül mutatja be, hogyan alakította a világtörténelmet az időjárás és az éghajlatváltozás, jégkorszaki birodalmak bukásától a Dogger-föld („az Északi-tenger Atlantisza”) sci-fibe illő történetén keresztül egészen addig, hogy miként mentette meg az európai lakosságot a teljes pusztulástól a legnagyobb isteni csoda, a krumpli.

(Marcus Rosenlund: Az időjárás és a történelem; fordította: Patat Bence; Cser Kiadó, 2021.)

A Facebook a filozófia boncasztalán

Byung-Chul Han: A szép megmentése

A berlini sztárfilozófus harmadik magyarul megjelent esszékötetében nem kevesebbet állít, minthogy az instant élvezetet és jutalmat hajszoló korunkban nincs idő megállni és csodálni a szépet, nincs idő szemlélődni, és ennek a kornak a művészeti produktumai nem is teszik lehetővé az esztétikai tapasztalatot, mert egyszerűek és simák, legfőbb céljuk pedig a puszta lájkvadászat.

A szépség ideálja című esszében a szerző Carl Schmitt német filozófus gondolatmenetét követve végül arra jut, hogy ahogy a „víz karakter nélküli elem,” hiszen alkalmatlan arra, hogy vonalakat karcoljanak bele vagy megjelöljék valamivel, úgy a fogyasztói társadalom ideális polgára is karakter, sőt, jellem nélküli ember. „Ez a jellemnélküliség teszi lehetővé a válogatás nélküli fogyasztást”. Han nem bízza a véletlenre, az esszé vége felé elereszt még egy bon mot-t: „A Facebook a jellem-nélküliség vására.”

(Byung-Chul Han: A szép megmentése; fordította: Csordás Gábor; Typotex 2021)

Szemét gyerekeknek

Hannah Wilson: Mocsok műanyag és számtalan szemét

Az eredetiben Drastic Plastic & Troublesome Trash címen megjelent, gazdagon illusztrált kötet az angolszász ismeretterjesztő hagyományt követve agitál az aktív környezetvédelem mellett, mindezt úgy, hogy a probléma bemutatása mellett a mindennapokban megvalósítható teendőket is részletesen ismerteti. Wilson – a londoni Welbeck kiadó tervezőgrafikusainak segítségével – a folyamatábrák és az infografikák meggyőző erejében bízva, a kevesebb több elvét követve ismerteti a 8–14 évesekkel a tömegtársadalmak egyik fő környezetkárosító tevékenységét, a szemetelést.

Wilson a sokkoló tények bemutatása mellett konkrét tanácsokat is ad olvasóinak, a tematikus fejezetek végén pedig igaz-hamis kérdések és tesztek találhatók, akár egy tankönyvben, így némileg didaktikusnak tűnhet a kötet. Ugyanakkor egyértelműen az ismeretterjesztés tudományos jellegét erősíti a többoldalas szószedet, amely érthetően magyarázza a kötetben szereplő szakkifejezéseket, fogalmakat.

(Hannah Wilson: Mocsok műanyag és számtalan szemét; fordította: Bús Réka Teodóra; Kolibri Kiadó, 2021.)

Semmi komoly Hamvas Béla

Weiner Sennyey Tibor: Hamvas Béla ezerarcú és egyszerű élete és műve

Hamvas Béla szinte az egyetlen magyar író, akit a rendszerváltás után fedezett fel magának a szélesebb olvasóközönség. Az ezoterikus bölcselet hívei éppúgy csemegéztek írásaiból, mint a klasszika filológusok, a borokról és az ételekről szóló traktátusai gasztronómiai mozgalmak ideológiai alapjaivá váltak, geográfiai nemzetkarakterológiája pedig még a napi politikába is beszivárgott – butított és torzított formában. A szellemi hagyaték kritikai feldolgozásának azonban elvétve veselkedett neki eddig bárki is. A kevesek egyike a filológus végzettségű Weiner Sennyey Tibor, aki közel 500 oldalas új esszékötetében próbálja megfejteni, hogy ki is volt valójában Hamvas Béla – az eddig megjelent monográfia-jellegű írások közül talán a legsikeresebben.

Weiner Sennyey kötetében számos, a hamvasi életműben jelentős téma, illetve életrajzi epizód szerepel, az író képzőművészettel, a zenével vagy éppen a nőkkel ápolt viszonyától az apolitikus politikai szerepvállalásáig – ezek közül talán a legérdekesebb a Weöres Sándor és Hamvas Béla legendás tanítvány-mester kapcsolatát taglaló fejezet. Az akkurátus kutatómunkán alapuló, több mint 30 oldalas esszé nem csak annak jár utána, hogy miként talált egymásra a két ember még a második világháború előtt, illetve, hogy mi lehetett az oka annak, hogy az 1948-as kommunista hatalomátvétel után a személyes találkozásaik száma a nullára redukálódott. Ehhez nem csupán a részben máig kiadatlan magánlevelezésükből idéz, de kortárs visszaemlékezések alapján felelevenít olyan epizódokat is, amelyek látszólag csak nagyon távolról kapcsolódnak a vizsgált témához.

(Weiner Sennyey Tibor: Hamvas Béla ezerarcú és egyszerű élete és műve; második, javított, bővített kiadás; Magyar PEN Club 2020.)

Anaximandrosz, a szuperhős

Carlo Rovelli: A tudomány születése

Anaximandroszról sokan talán nem is hallottak, még kevesebben olvasták – ami már csak azért sem csoda, mert alig maradt fenn tőle valami, ami pedig mégis, az általában másodlagos forrásokból származik. Azt tudjuk, hogy mikor és hol élt: a Krisztus előtti hatodik században, Milétoszban, és az is egyértelműnek tűnik, hogy milyen filozófiai iskolához tartozott, ki volt a mestere (Thalész) és kikre gyakorolt komolyabb hatást: Carlo Rovelli olasz fizikus szerint az egész természettudományra.

Rovelli ugyan hangsúlyozza, hogy ő nem filozófus, és a természettudós szemével próbálja megítélni Anaximandrosz szerepét, de közben ugyanazt csinálja, mint egy olyan filozófiatörténész, aki ismeretterjesztésre adta a fejét, és nem akarja dögunalmas, száraz adatokkal teletömni az olvasó fejét, hanem tekintetbe veszi a kontextust is. Anaximandrosz forradalmi elképzelése, hogy a kozmológiát és a természeti jelenségeket istenek nélkül magyarázza, márpedig ilyen még senkinek nem jutott eszébe előtte. Rovelli sem arra törekszik, hogy megmondja a tutit, hanem csak ügyesebb kérdéseket akar feltenni a világegyetemről, ahhoz pedig, hogy ezekre válaszolhasson, vagy legalább megpróbálja, nem feltétlenül elég a fizika: azoktól is kell meríteni, akik 2600 éve hasonlóan rádöbbentek arra, hogy valami csodálatosan érthetetlen dologgal állnak szemben.

(Carlo Rovelli: A tudomány születése – Anaximandrosz forradalma; fordította: Balázs István; Park kiadó 2021.)

Listakultúra

Érdi Péter: Rangsorolás

A magyarul idén, angolul az Oxford University Pressnél tavaly megjelent könyvében Érdi Péter számítógépes agykutató, a michigani Kalamazoo College professzora azt állítja, hogy a rangsorolás olyan elemi viselkedés, amely például már a csirkéknél is megfigyelhető: náluk a csipkedési sorrend (pecking order) határozza meg a baromfiudvar hierarchiáját. Érdi szerint az emberi társadalomban létrejövő hierarchia is ilyen össznépi listázás eredménye. Mint írja, már a bibliai tízparancsolat is egy lista, ráadásul pont tíz elemből áll, ahogy a slágerlisták vagy épp ez a szerkesztőségi könyvajánló.

Érdi szerint az esetek egyik részében érdemes listákat vezetni, a másikban nem, a harmadikban pedig már a listák vezetik önmagukat, de ettől persze még azok sem lesznek objektívek, hiszen a programokat is emberek kezdik fejleszteni.

(Érdi Péter: Rangsorolás - Egy össznépi társasjáték íratlan szabályai; fordította: Boros Ottilia, saját hangjára igazította: Érdi Péter; Typotex, 2021.)

Mesélő kert

Peter Wohlleben: A természet jelbeszéde

A hatodik magyar nyelven megjelent könyvénél tartó szerző írt már az egymással kommunikáló fákról, az állatok érzelmi életéről, általános erdei szabályokról és praktikákról, illetve azokról a hálózatokról, amelyek miatt egyáltalán erdő lehet az erdő. Az új kötet egyik fele a kertben (és környékén) megfigyelhető jelenségekről szól, a másik pedig magáról a kertről, de a kettőt a szerző nem különíti el szigorúan egymástól, sőt, egy-egy oldalon még lazán kapcsolódó érdekességeket is közbevet. A könyv legérdekesebb része azokhoz a népi megfigyelésekhez köthető, amelyekből mindenki ismer néhányat, aztán vagy bejönnek, vagy nem.

A kötet persze egyáltalán nem kertészeti szakmunka, így néhány alapinformáción kívül inkább csak érdekességeket közöl azokkal, akik egy kerttel közelebb vannak az erdőhöz, mint a panellakók, de nem feltétlenül tudják, mi hogyan működik benne. Arra viszont jó, hogy felébressze az olvasó kíváncsiságát, aki ezután talán több nyomra is figyel majd a közvetlen környezetében, és tulajdonképpen elég menő az is, ha a madárdal alapján meg tudod határozni, hogy hány óra van, vagy az órád és a Nap segítségével meg tudod mondani, merre van észak. Első lépésnek meg már ez is jó, a vadnyomok megfejtésére meg akad még számos más könyv is, ha pedig az ember túlesett mindegyiken, ideje újra elővenni a Winnetout.

(Peter Wohlleben: A természet jelbeszéde – kertészkedő hangyák, liftező ölyvek, virágillat és jégeső; fordította: Malyáta Eszter; Park Kiadó 2021.)

Irány az űr

Farkas Róbert: Elugrottam a Plútóra, holnap jövök!

A szerző hobbicsillagász, továbbá Astronaut művésznéven grafikus és animátor is, valamint a természettudományok szerelmese. Első, maga rajzolta és írta könyve a csillagok keletkezését magyarázza el az óvodás korosztálynak. Nyolc év fölötti gyerekeknek szóló új regénye egy elképesztő kaland története, ami a mai Magyarországról, pontosabban egy szörnyű környezetóráról egészen a Naprendszer végéig (és szerencsére vissza) repíti 12–13 éves hőseit. A sodró sztoriba ágyazva adagolja a tényszerű magyarázatokat olyan dolgokról, amikről itt a Qubiten is sok szó esett, a Kuiper-övtől a Marsra költözésen át az exobolygó-kutatásig. Látszik, hogy a szerző magabiztosan mozog a tudománykommunikációban, és tudja, miről beszél, a magyarázatok lényegre törők, érthetők, pontosak, és a legkevésbé sem tűnik erőltetettnek, ahogy ki-kiegészítik a cselekményt.

Farkas Róbert regényében a realitás folyamatosan át- meg átszövi az eseményeket. A sztori kellemes kísérői a popkulturális utalások, amik nemcsak a könyvet forgató felnőttnél, hanem egy a téma iránt érdeklődő tizenkét évesnél is célba érnek. Az internet, a mobilozás, az éjszakai videójátékozás, de még a tiktokozás és az instagramozás sem a gyermekek lelkét tönkretevő mumus, hanem az élet természetes része. A szomszéd lány által letöltött mobilapp egy ízben még életmentőnek is bizonyul, ami a felnőtt olvasónak is hasznos lehet a való életben.

(Farkas Róbert: Elugrottam a Plútóra, holnap jövök!; Kolibri Kiadó 2021.)

Orpheusz nyomában az idő mélyére

Robert Macfarlane: Lennvilág

Az idei könyvtermés egyik legizgalmasabb kötete. A szerzőnek ugyanis az ütött szöget a fejébe, hogy az ember alapvető szemléletmódja horizontális: szeretjük a belátható tereket, a térképeket és a kilátást, arról pedig, ami a lábunk alatt van, nem is nagyon veszünk tudomást. Az író abból indult ki, hogy az emberiség két dolgot temet el: amit meg akar őrizni és amit el akar felejteni. A halott speciális kategória, tőle el is kell búcsúzni, és hagyni is kell, hogy elmenjen, a síremlék iránti vágy viszont olyan ősi emberi gesztus, amelyet valószínűleg már a neandervölgyiek is megtettek a halottjaikért. A könyv alapvető felfedezése, hogy az ember elfelejtette az anyaföldet, amin áll, és eközben számtalan szennyeződést okozott neki: a sóval borított kőfejtő gépek, amelyeket magukra hagytak a bánya elhagyott részén, egyszer majd régészeti (vagy földtörténeti) leletté válnak, és bárki is él majd néhány száz év múlva a bolygón, az antropocén kor nyomaival fog találkozni, ha elkezd ásni.

Macfarlane összesen három részbe (ahogy nevezi: üregbe) rendszerezve ír le tizenkét kirándulást, az utolsó, tizenharmadik fejezetben pedig visszatér a felszínre. A könyvben hol direkt, hol kevésbé direkt módon folyton fel-felbukkan a mitológia is. Alászállni ősi tapasztalat, szinte nem is akad nép, ahol ne kellett volna valakinek túlesnie a szükséges pokoljáráson. A neandervölgyi vadász otthagyta a kéznyomát okkerfestékkel körbefújva a barlang falán, és ezzel mondani akart valamit, a Párizs alatti kőbányákban pedig graffitik és kőfaragványok szólnak ugyanígy ahhoz, aki a mélybe téved. A szlovéniai karsztvidéken a rómaiak barlangtemplomot rendeztek be Mithrásznak, amelyet a mai napig látogatnak a hívők.

Recenziónk szerint a Lennvilág az év egyik legjobb könyve, amit érdemes akár egyben, akár a három üregre tagolva olvasni, de csak fellapozni is ér. Nem okoskodik, nem fejti meg a világot, csak egy érdekes perspektívát ad – meg jó sok jegyzetet, így ha valakit érdekel, utánaolvashat, hogy melyik megszólaló miről beszél, de a lényeg nagyjából világos.

(Robert Macfarlane: Lennvilág – Utazás az idő mélyére; fordította: Makovecz Benjamin; Park Könyvkiadó 2021.)

Odüsszeusz, az agyafúrt szarházi

Stephen Fry: Trója

A brit nemzeti intézmény új könyve valamivel kevésbé ambiciózus vállalkozásnak tűnik, mint a görög mitológiát összefoglaló Mítosz, vagy az azt követő Héroszok, de még így is elég nagy falat: a görög istenek és hősök itt bizony beleadtak apait-anyait, és olyan kavarást műveltek, hogy a mexikói szappanoperák történetvezetése a fasorban sincs ehhez képest. Fry persze megint megcsinálta a házi feladatot, közérthetően és szépen magyarázza el azt is, hogy ki mit csinált Trójában, miből lett a baj, és ki kit gyilkolt meg a követhetetlen nevű görög hősök közül. De hű maradt önmagához, és a homéroszi hősök is valóságosnak tetszenek.

Fry nem veszti szem elől, hogy Trója ostroma voltaképpen egy kalandos katonatörténet (is), márpedig a kalandok meg a katonák sem arról híresek, hogy olyanok lennének, mint a hímes tojás, és az is nagyon valószínű, hogy az emberek a csatatéren csak a lehető legritkább esetben fogalmaztak hexameterekben, sokkal életközelibbnek tűnik az, ahogy Agamemnón szólt Odüsszeuszhoz, amikor a hős előadta a ravasz tervét a lóval kapcsolatban: „Rohadt egy agyafúrt szarházi vagy, azt meg kell hagyni! Az egész istenekverte világon nincs még egy fickó, aki fele ilyen csavaros eszű lenne.”

(Stephen Fry: Trója – A nagy történet; fordította: Kisantal Tamás; Kossuth Kiadó 2021.)

Korábbi kapcsolódó cikkeink:

link Forrás

link Forrás

link Forrás