A világ legtöbb egyetemén ma már ajánlott, az igazán élvonalbeli intézményekben pedig egyenesen kötelező valamilyen kommunikációs kurzus felvétele és abszolválása – ezt a jelenséget boncolgatták a CEU Határtalan Tudás szombati eseményén is.

Az ötödik éve zajló rendezvénysorozat február 24-én rendezett többszekciós oktatási fesztiválján bemutatták a Határtalan iskola címen szabadon elérhető interaktív oktatási platformot is, amely az elmúlt fél évtized előadásaival „közérthetően magyarázza el a legfrissebb tudományos eredményeket a diákoknak”. A Nemzeti Alaptanterv tanmenetéhez igazított, ezért az érettségire való felkészüléshez is ajánlott digitális segédlet mások mellett Ürge-Vorsatz Diána, Barabási Albert-László, Spiró György, Pléh Csaba, Falus András, Csaba László vagy éppen Bányai Éva előadásaiban elhangzottakkal egészíti ki a kötelező tudnivalókat, egyszersmind élményszerűbbé a tanulást.

A CEU Nádor utcai székházában kora délutántól késő estig zajló szombati program tudománykommunikációról szóló szekciójában Farkas Alexandra, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) kutatója, Paszternák András, a Csodák Palotája szakmai vezetője és Fábri György, az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar Társadalmi Kommunikációs Kutatócsoportjának docense, a Határtalan Tudás program szakmai vezetője a szokásos előadások és az azokat követő kerekasztal-beszélgetés során igyekezett körbejárni a témát.

Élményközösség

Fábri György felvetése szerint a tudományos eredmények népszerűsítése akkor hatékony, ha a kommunikáció közösséget teremt tudós és laikus között. Mindez azonban ma már nem működik az ismeretterjesztés hagyományos eszközeivel.

Az előadók egyöntetű véleménye szerint ma már mindenképp szükség van a rácsodálkozás és a részvétel élményére. A Farkas Alexandra előadásában bemutatott, a dunavirág nevű ritka kérészfaj kutatását és védelmét egyesítő ökológiai projekt látványos fotó- és videódokumentációja a vizuális attraktivitásával érte el ezt, míg a Csodák Palotája a védőköpeny és -szemüveg beavató felöltését követően bármely látogatója által elvégezhető egyszerű laborkísérletekkel.

„Amíg a kutatók nem tudják élményszerűen bemutatni saját eredményeiket, addig a tudomány ijesztő marad” – fogalmazott a MATE tudománykommunikátor biológusa. Farkas szerint a dunavirág-projekt azért is lett annyira sikeres, mert a természetvédelmi célok megvalósításához a kezdetektől bevetették a természetfotózás és -filmezés eszköztárát is. A rajzó kérészekről készített sorozatok nemzetközi sikerei a tudományos eredmények kommunikációját is jelentősen megkönnyítették, és a sajtóban is kapóssá tették.

Tudással vértezve

Fábri szerint a 20. századi tudománynépszerűsítő programok, a közkönyvtári rendszer létrehozása, az olvasókörök propagálása azt szolgálta, hogy a laikusok tudással legyenek felvértezve mindenkori kizsákmányolóikkal szemben, vagy mint manapság, az áltudományos vagy tudománytagadó propaganda üzenetei ellen.

Paszternák ehhez hozzátette, hogy az 1990-es évekig a kutatásokat, a tudományos műhelyek, intézetek munkáját koordináló tudománymenedzserek voltak azok, akiknek volt tudományos végzettségük, akár még a PhD-fokozatot is megszerezték, de gyorsan kiderült, hogy tehetségük, szorgalmuk, vagy más egyéb ok miatt esélyük sincs publikálni a Nature-be, ugyanakkor aktívan részt vesznek tanult diszciplínájuk fejlődésében.

Az ezredforduló után aztán tömegével tűntek fel a színen azok az élvonalbeli eredményeket felmutató kutatók, akik leginkább született kommunikációs képességeiknek köszönhetően a naprakész tudás birtokában a laikusoknak is érthető módon tudták be- és megmutatni, hogy mit csinálnak. De Fábri szerint ahhoz, hogy ennek valódi hatása legyen, intézményes háttérre és nem mellesleg képzésre is szükség van.

A világ legtöbb egyetemén a társadalom-és természettudományi szakos hallgatóknak már ajánlott, az igazán élvonalbeli intézményekben pedig kötelező valamilyen kommunikációs kurzus felvétele és abszolválása.

A kerekesztal-beszélgetés utolsó perceire aztán kiderült az is, hogy a Magyar Tudományos Akadémia hosszú évekig tartott kommunikációs tréningeket saját kutatóinak, az ezredforduló után pedig az ELTE-n évekig sikerrel zajlott Tudománykommunikáció a természettudományban címmel sikeres mesterképzés, amit aztán 2015-ben a magyar felsőoktatást kézivezérléssel áramvonalasító Orbán-kabinet feleslegesnek ítélt és kíméletlenül törölt a felvehető szakirányok közül.

A tudománykommunikáció különböző vetületeivel a Qubiten is számos cikkben foglalkoztunk az évek során. Ezek közül néhány:

• Hogyan formálhatják a kutatók döntései a kutatási eredményeket?
  
• A tudománykommunikáció ötven árnyalata
  
• Hogyan titkolták el a fizikusok a gravitációs hullámok felfedezését?
  
• Nem egyszerű a mai tudós dolga: ha csendben kutat, az a baj, ha a Facebookon posztolgat, az a baj
  
• Nem érted a szakzsargont? Ne aggódj, így vannak ezzel a tudományos élet képviselői is
  
• Rockenbauer Antal: A tudomány nem lehet lájkmágnes