Mint minden rendes szerkesztőségben, a Qubitnél is kétfajta cikket ismerünk: amit szerettünk írni, és amit nagyon szerettünk írni. Vagy legalább tételezzük ezt most fel, az ünnepi hangulat kedvéért. A Qubit 8+1 szerzője az idei év végén is visszatekintett az évre, és kiemelt egy-két cikket a sajátjai közül, amelyek valamiért fontosak voltak neki 2021-ből.

_{Balázs Zsuzsanna}

Az 1960-as évek tanult, középosztálybeli amerikai háziasszonyainak mindennapjai a mai magyar nők túlnyomó többsége számára mind az azóta eltelt hatvan év, mind pedig annak dacára elérhetetlennek tűnhet, hogy a magyar kormány épp most jelölt köztársasági elnöknek egy háromgyerekes családanyát, aki a politikai pályafutása alatt leginkább abban jeleskedett, hogy kampányvideóiban és felszólalásaiban épp a szóban forgó amerikai álmot igyekezett népszerűsíteni. Arról már lényegesen kevesebbet lehetett mindeddig itthon hallani, hogy az amerikai álom valójában azok többségének is rémálom volt inkább, akik meg is tapasztalhatták. Betty Friedan kötete, A nőiesség kultusza decemberben megjelent magyar fordítása ezt az űrt igyekszik betölteni. Elemzésünkből kiderül, hogy Friedant több szempontból is sok bírálat érte a nézetei miatt, ám azt nem lehet elvitatni tőle, hogy nők millióinak életét változtatta meg.

Ahogy Betty Friedant, a női egyenjogúsági mozgalom világszerte egyik legismertebb élharcosát, úgy a feminista eszmék hangoztatásával a legkevésbé sem vádolható Varga Judit magyar igazságügyi minisztert is azért érte idén a legélesebb kritika, mert a családjogi törvényhez tett, idén novemberben elfogadott módosító javaslata a szakértők egy része szerint figyelmen kívül hagyja a családon belüli erőszak esetleges fennállását.

_{Bodnár Zsolt}

Valamiért úgy alakult, hogy idén oktatási témában írtam a legfontosabb cikkeimet, a magyarországi nyelvoktatás hiányosságairól, a csillagászat közoktatásból való kiszorulásáról vagy arról, hogyan forgatná fel a magyar felsőoktatási rendszert a hazai egyetemeket sárkányként fenyegető Fudan Egyetem befogadása. Mégis egy agrárszakképző iskolában készített riporthoz fűződnek a legkedvesebb emlékeim, legalábbis virtuális valóságban végzett traktorkarbantartásra nem mindennap adódik lehetőség.

Az évek alatt időnként szembejött John McAfee neve, és nemcsak a Windows feladatkezelőjében, de igazából csak akkor ismertem meg a legőrültebb fordulatokkal tűzdelt életútját, miután idén júliusban holtan találtak rá spanyolországi cellájában. A kilencvenes évek elejének egyik hirtelen befutott techvállalkozója viszonylag hamar otthagyta a vírusirtóbizniszt, és útja az őslakos közösségi médiától a hegyvidéki jógakommunán, belize-i gyilkossági és drogügyletein keresztül az amerikai elnökjelöltségig vezette, és egy jól dokumentált meneküléssel ért véget az adóhatóságok elől.

_{Dippold Ádám}

„Nem ígérhetek mást, csak vért, erőfeszítést, verítéket és könnyeket” – szólt Churchill a tömegekhez, és ez nagyon is passzolt az idei kedvenc cikksorozatomhoz, a lucaszékéhez. Oké, nem véreztem és nem könnyeztem nagyon, de a többi stimmelt. Arra a heroikus feladatra vállalkoztam, hogy megfaragom azt a rohadt lucaszékét, méghozzá úgy, hogy soha életemben nem foglalkoztam székészettel. A fakezű asztalos botcsinálta művéről itt olvasható az összefoglaló, bónusz, hogy éjféli mise sem volt, úgyhogy még a nyilvánvalónál is teljesen feleslegesebben szenvedtem a székkel.

Az év sztárjai a balfasz fülbemászók, akik ugyan a hírek szerint a lehető legritkább esetben másznak fülbe, de legalább két pénisszel rendelkeznek, ezek között pedig válogatnak is. Ez az ő dolguk, én viszont beszámoltam róla, a kutatásból az derült ki, hogy ezek a jószágok 50-50 százalékban használják a péniszeiket, ami meglepően kiegyenlített, a jobbkezesek aránya az emberek között például 85 százalék.

_{Hegyeshalmi Richárd}

Szeretek mások hobbijában turistáskodni, főleg akkor, ha az a hobbi bármilyen összefüggésbe hozható a tartalomfogyasztással és a technológiával. A képcsövestévé- és kazettásmagnó-reneszánszok olyanok nekem, mint a hívő katolikusoknak Krisztus feltámadása és mennybemenetele: nem kéne élnie, mégis él, és van ebben valami földöntúlian csodálatos. Most mégsem ezekről, hanem a VHS-ről, a videókazetta túléléséről szeretnék megemlékezni – illetve nem szeretnék, mert márciusban már megtettem. A Netflix egysíkú kínálatától és „intelligens” ajánlórendszerétől megcsömörlött filmkedvelőként olyan volt a VHS-cikken dolgozni, mint sivatagi kutyagolás után fejest ugrani egy oázisba: gyűjtőszenvedély, sosem látott-hallott filmek, elképesztő kínálat és old school technológia. Azóta is csemegézek az akkor megismert filmekből, és még mindig nem értem a lista végére.

Maradva a VHS-nél: idén elindítottuk a videóajánló rovatunkat, de valamivel korábban, nyáron emlékeztem meg az egyik kedvenc Youtube-videómról. Ez a kisfilm a Keravill felkérésére készült az 1990-es évek elején, és egy videómagnó használatát tanította meg az avatatlanoknak. Idő- és betűpocsékolás volt minden szó, amit írtam róla: ehhez az audiovizuális élményhez nem sokat lehet hozzátenni.

_{Kende Ágnes}

Az iskolák 2013-as államosítása óta egyre nyilvánvalóbb, hogy a magasabb társadalmi státuszú szülők menekíteni próbálják a gyerekeiket a folyamatosan romló színvonalú állami iskolákból. Bár a legtöbben az egyházi iskolák felé veszik az irányt, a közvélemény jobban ki van élezve a mindössze az általános iskolás tanulók három százalékát oktató magán- vagy alapítványi iskolákra, amelyekről mindenkinek a gazdag gyerekek iskolái jutnak eszébe.

A miniméretű magániskolai szektor felét a waldorfos gyerekek teszik ki, amiről nehéz eldönteni, hogy inkább egy tündérmesébe illő álomhoz hasonlít vagy egy ezoterikus, már-már szektás különcséggel állunk szemben, ami bár a kreativitást serkenti, közben a furcsábbnál furcsább elvárásaival a szülőket terrorizálja. Az ezt körüljáró cikkben pedagógusok, szülők és volt diákok mutatják be Magyarország legismertebb alternatív iskoláját, a Waldorf napos és árnyékos oldalát.

_{KELL Tibor}

A magyarországi politikai elit tagjait joggal lehet azzal vádolni, hogy hülyeségekre költik a verejtékes munkával megszerzett pénzünket, és erős érvek szólnak amellett, hogy ha már megszerezték, legalább vennének belőle értelmes, ízléses, elegáns, időtálló dolgokat. Az 1875-ben alapított svájci óragyártó, az Audemars Piguet remeke, a Royal Oak a kivételek közé tartozik: a Fidesz-közeli rokonok és hozzátartozók egyre gyakrabban mutatkoznak benne, és bár a 10-20 milliós luxusban nehéz értelmet találni, kétségtelen, hogy ez az óra, legalábbis az alapváltozata, ízléses is, elegáns is és időtálló is. De miért hívják Royal Oaknak, mi köze a királysághoz és a tölgyfához? Hogyan született, mivé lett, és hogy lehet, hogy egy mechanikus, rugók és fogaskerekek által hajtott óra ma is ugyanolyan kívánatos tud lenni, mint száz évvel ezelőtt?

_{Radó Nóra}

Valószerűtlen helyen értek utol a mesterséges korallzátonyok, már ha létezik egyáltalán kevéssé valószerűtlen helyszín erre. Egy neszmélyi baráti grillezésen a társaság egyik tagja, akivel futólag ismertük egymást, egyszer csak megemlítette, hogy hawaii származású alapítótársával évek óta azon dolgoznak, hogy megtalálják a megfelelő dizájnt, amivel skálázhatóvá lehet tenni a mesterséges korallzátonyok előállítását. Lenyűgözött az elhivatottsága, olyannyira, hogy a hazafelé úton leszakadó kipufogó és a kényszerstoppolás sem tudott eltéríteni attól, hogy rögtön felhívjam, meséljen már a részletekről. Így született a beszélgetés Holló Dáviddal, majd a cikk a korallokról: Külön öröm volt számomra az írás pozitív fogadtatása, például a Maker's Red Box workshopot szentelt a témának.

Másik kedvenc cikkem az évből a léböjtkúratáborokat megjárt evészavarkutató, Bóna Enikő története, aki arra volt kíváncsi, milyen hiedelmek jellemzik a „méregtelenítő” léböjtkúrák résztvevőit, és a folyamatos jojó-effektus ellenére miért járnak vissza közülük többen is évről évre.

_{Tóth András}

Szinte felismerhetetlen hely lenne a bolygónk madarak nélkül, miközben nem sokon múlt, hogy őket is elsöpörje az utolsó nagy kihalás 66 millió éve. Régóta szerettem volna már írni arról, hogy miért épp a madarak úszhatták meg ezt egyedüliként a dinoszauruszok közül, és egyáltalán hogyan illeszkednek a teljesen hétköznapinak tűnő állatok a dinoszauruszok közé. Christopher Torres amerikai paleontológus és kollégáinak idén nyáron közölt kutatása erre kiváló alkalmat adott. Ebben a kutatók megállapították, hogy nem a madarak apró testmérete lehetett a döntő tényező, hanem nagyobb agyméretük és jobb látásuk, ami elegendő előnyt biztosított nekik a Chicxulub-kisbolygó becsapódása utáni apokaliptikus környezetben való túléléshez.

A Perseverance marsjáró több nézőpontból rögzítette február 18-i landolását. A NASA által összerakott elképesztő videót nézve úgy tűnik, mintha mi is a szondával együtt ereszkednénk a Marsra.

_{Vajna Tamás}

Székely Tamás, a Bathi Egyetem evolúcióbiológia-professzora ajánlotta, hogy ha már miatta Debrecenbe autózom, ne csak vele, hanem egyik tanítványával is üljek le beszélgetni, mert nagyon izgalmas, amivel foglalkozik. Így ismerhettük meg azt a Karcag és Kisújszállás határában évek óta zajló rendkívüli ökológiai kísérletet, amelyben a rizstermesztők és a hivatásos természetvédők biológiai, zoológiai és ökológiai kutatásokra alapozva művelés alatt álló területeken alakítottak ki védett élőhelyeket. Az alulról jövő, bár már intézményileg is támogatott kezdeményezésnek köszönhető, hogy egy intenzíven művelt, semmiféle jogszabályi oltalom alatt nem álló területen évek óta él, virul és gyarapodik a Kárpát-medence legjelentősebb székicsér-állománya (Glareola pratincola). A példaértékű kezdeményezésről Kiss Ádám kutató biológus, a Hortobágyi Nemzeti Park Nagykunság Tájegységének természetvédelmi őre beszélt a Qubitnek.

A 2014. januárjában elhunyt Jancsó Miklós Cannes-i rendező- és életműdíjas, kétszeres Kossuth-díjas és Balázs Béla-díjas filmrendező 100. születésnapjára a Nemzeti Filmintézet Filmarchívuma digitálisan felújította a filmtörténet egyik legnagyobb hatású magyar életművét – a főrestaurátorral és az archívumigazgatóval beszélgettünk.