Az oviraptor-embrió az év dinoszaurusza a Qubit 2021-es őslénytani összefoglalójában

A politikusokat tényekkel kell szembesíteni. A tudomány tényeket gyárt. Segíts minél többet publikálni belőlük!

Újabb izgalmas évet zárt az őslénytan, a kutatók számos új dinoszauruszt írtak le, szenzációs leletek kerültek elő, komplett hüllőcsoportok kialakulását értettük meg, és talán még a legkorábbi állatok nyomait is sikerült megtalálni. Ismét bebizonyosodott, hogy a kréta végi kihalás egy kisbolygó műve volt, de úgy tűnik, az édesvízi aligátorfélékhez tartozó kajmánokat nem nagyon érintette az esemény. A dinoszauruszokat annál inkább, hiszen közülük a kataklizmát csak a madarak vészelték át, és már azt is kezdjük sejteni, miért.

A legősibb állatok, a szárazföldre lépés és a kajmánok eredete

Az év legnagyobb meglepetése Elizabeth Turner, a kanadai Laurentian Egyetem paleontológusának felfedezése volt, amely ha elfogadást nyer, több száz millió évvel tolhatja korábbra az első állatok megjelenésének időpontját. A kutató kalcitkristályokat tartalmazó, elágazó, tubus alakú járatokat talált 890 millió éves északnyugat-kanadai kőzetekben, amelyek szerinte ősi zátonylakó szivacsok, és így a legkorábbi ismert állatok nyomai lehetnek. Ha ez valóban így van, akkor a legelső állatok több globális jégkorszakot is átvészeltek, illetve még a légköri oxigénszint jelentős megemelkedése előtt alakultak ki.

Az ausztráliai tüdőshalFotó: Tannin

Ugorjunk néhány száz millió évet: a szárazföld gerincesek általi meghódítását lehetővé tevő genetikai változásokat tárt fel egy 2021 januárjában közzétett tanulmány. A közel 390 millió éve lezajlott folyamat vizsgálatához Axel Meyer, a német Konstanzi Egyetem kutatója és kollégái a ma élő ausztráliai tüdőshalak genomját térképezte fel. Kiderítették, hogy a levegő belégzésével, a szaglással és a végtagok fejlődésével összefüggő gének már több tízmillió évvel korábban elkezdtek változni, vélhetően a sekély vízi környezethez való alkalmazkodás érdekében. Ezen gerincesek távoli leszármazottjai közül került ki egy 231 millió éve élt, gyíkokhoz hasonló, Taytalura alcoberinek elnevezett hüllő, amit augusztusban írtak le kutatók, és amely segítségével feltárult a pikkelyes bőrű hüllők eredete – ez az a csoport, amelyhez a mai gyíkok, kígyók és felemásgyíkok tartoznak.

A korai pikkelyesbőrű hüllő, a Taytalura művészi rekonstrukciójaFotó: Jorge Blanco

A Taytalura után pár millió évvel alakultak ki a földtörténeti középidő repülő hüllői, a pteroszaruszok is. A legelső levegőbe emelkedő gerincesek szinte egy időben éltek a dinoszauruszokkal, és közeli rokonaik voltak. Egy idén nyáron közölt kutatás szerint a pteroszauruszok már röpképesen jöttek világra, a fiatal állatok pedig akár még mozgékonyabbak is lehettek a kifejlett egyedeknél. Egy másik érdekes hüllőcsoport is létrejött a földtörténeti középidőben, amit a pteroszauruszokkal ellentétben nem söpört el a 66 millió évvel ezelőtti nagy kihalás. A Tübingeni Egyetem Őslénytani Tanszékén dolgozó magyar kutatónak, Rabi Mártonnak és kollégáinak köszönhetően megtudtuk, hogy az aligátorfélékhez tartozó, Közép- és Dél-Amerika édesvízi területein élő kajmánok ősei eredetileg nem ott, hanem Észak-Amerikában alakultak ki, méghozzá röviddel a kréta végi kihalást megelőzően.

Melyik legyen az év dinoszaurusza?

Az év dinoszaurusza egyértelműen az Oviraptor, a 71–75 millió évvel ezelőtt élt theropoda ragadozó dinoszaurusz. Két szenzációs idei felfedezés is kötődik hozzá. Egyrészt egy tojásban megtalált, jó állapotú oviraptor-embrió fosszília, melyről Waiusm Ma, a Birminghami Egyetem paleontológusa és kollégái december végén számoltak be. A késő kréta időszaki embriólelet feltárta, hogy a tollakkal borított maniraptora csoportból kialakult oviraptorok kikelés előtti testtartása a madarakéra emlékeztet, így az a kutatók szerint nem a madaraknál, hanem korábbi theropoda dinoszauruszoknál jelent meg. Még márciusban egy másik, az oviraptorsaurusokhoz köthető jelentős felfedezés látott napvilágot, ahol paleontológusok egy kifejlett, tojásain kotló dinoszauruszt és 24, néhol embriómaradványokat tartalmazó tojásokat találtak. A leletegyüttes igazolni látszik, hogy az oviraptorosaurusok madarakra emlékeztetően költötték tojásaikat.

Forrás: Lida Xing et al 2021

A Chilei Egyetem paleontológusa és evolúcióbiológusa, Alexander Vargas, illetve munkatársai által december elején közöltStegouros elengassennek elnevezett, különleges farki fegyverzettel rendelkező páncélos dinoszaurusz méltán megérdemli a lista a második helyét. A Stegouros a páncélos dinoszauruszok, vagyis Ankylosaurusok kialakulásának folyamatára világít rá, és arra utal, hogy a Föld déli és északi féltekén ezen állatok eltérő csoportjai váltak sikeressé az evolúció során. Dobogós helyet érnek még a Spinosauridae theropoda dinoszauruszok közé tartozó, a mai gémekhez hasonlóan vadászó, 125 millió éve élt Ceratosuchops inferodios és Riparovenator dinoszauruszok is, amiket az angliai Wight-szigeten találtak meg kutatók, akik szeptemberben közölték eredményeiket a Scientific Reports folyóiratban.

A Stegouros és egykori környezetének művészi rekonstrukciójaGrafika: Lucas Jaymez

Előkerültek még idén eddig ismeretlen, hatalmas növényevő dinoszauruszok Kínából, egy brit múzeumi gyűjteményben porosodó leletekből pedig egy új, az Iguanodontiák közé tartozó fajt sikerült leírni. Spanyolországban egy 120 millió éve élt, villámgyors theropoda lábnyomaira bukkantak, míg Angliában 110 millió éves dinoszaurusz-lábnyomokat azonosítottak kutatók – ezek az utolsók, amelyek a területről származnak, ugyanis azt a tengerszint krétakori emelkedése után a víz elöntötte. A legismertebb dinoszaurusz, a Tyrannosaurus rex sem maradt ki idén a hírekből, egy állkapocs- és karommaradvány alapján sikerült rekonstruálni, hogy egy frissen kikelt T. rex kicsit több, mint fél méter magas lehetett, és biomechanikával foglalkozó szakembereknek hála arra is fény derült, hogy a T. rex általában meglehetősen lassan, 5 kilométer per órás sebességgel sétált.

Az utolsó nagy kihalás és a túlélő madarak

A T. rex azonban már nem élvezhette sokáig észak-amerikai vadászterületeit. 66 millió éve, néhány ezer kilométerre délen egy közel 12 kilométeres átmérőjű kisbolygó csapódott a Földbe a mai Yucatán-félszigetnél, ami örökre átrajzolta a földi élet történetét. 2019-ben és 2020-ban szenzációs kutatások lényegében egyértelművé tették, hogy ez az esemény volt felelős a földtörténet utolsó nagy kihalásáért. Egy márciusi kutatás nyomán ez még biztosabbá vált, mert sikerült a kisbolygó által vájt 150-200 kilométeres Chicxulub-krátert kétséget kizáróan összekapcsolni a kataklizma nyomait világszerte rögzítő geológiai réteggel, amely elválasztja egymástól a földtörténeti közép- és újidőt. A panamai Smithsonian Trópusi Kutatóintézet igazgatója, Mónica Carvalho által vezetett áprilisi kutatás eredményei pedig arra utalnak, hogy a becsapódás drámai hatást gyakorolt az amazóniai növényzetre, és ez alakíthatta a maihoz hasonló formájára az amazóniai esőerdőt.

A kréta-paleogén kihalás kipusztította a nem-madár dinoszauruszokat, a pteroszaruszokat, jelentős tengeri hüllőket, és úgy összességében a fajok háromnegyedét. A kréta időszakban kialakult madarak, a tollas maniraptora dinoszauruszok egy csoportja azonban valahogy mindezt átvészelte. Egy nyáron publikált kutatás annak megértésében segít, hogy miért volt ez lehetséges. A közkeletű nézettel szemben úgy tűnik, nem a madarak kis testmérete lehetett a döntő, hanem az, hogy agyuk a többi dinoszauruszhoz képest megváltozott: agyméretük nagyobb lett, a megváltozott szerkezet pedig látási képességüket javította. A földi élet alakulását átíró kisbolygó lehetővé tette, hogy az emlősök váljanak a szárazföldek uraivá, míg 40 millió évvel később megjelentek a zsiráf magasságú orrszarvúak, 61 millió évvel később pedig a negyedidőszaki jégkorszak emblematikus állatai, a mamutok, amelyek evolúcióját egy ősi DNS-vizsgálatokat felhasználó februári kutatás alapján érthettük meg jobban.

A Qubit szerkesztősége azért dolgozik, hogy a magyar nyilvánosság hiteles, alapos és közérthető tudományos ismeretekhez jusson. Tesszük ezt politikamentesen, közszolgálati hevülettel, száznál több kutató és tudós bevonásával. Égető kérdések, dermesztő válságok és zavaros álhírek sűrűjében igyekszünk tartani a fáklyát immár havi bő hétszázezer olvasónknak. Cikkeink ingyen olvashatók, de nem ingyen készülnek. Segítsd a munkánkat!

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: