Gulyás Balázs elnök és Jakab Roland vezérigazgató közös megegyezéssel távozik posztjáról, helyüket ideiglenes elnökként Stipsicz András, a Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet eddigi főigazgatója veszi át.
Az egészségügyi világszervezet szerint ugyanakkor továbbra is bizonytalansági tényező, hogy a szövődményt kiváltó okot eddig nem tisztázta megerősített diagnózis.
A vatikáni Szent Péter Műhely megbízásából az olasz Studiogusto által tervezett Michelangelus fontokat bárki ingyenesen letöltheti és használhatja.
A bázeli Molekuláris és Klinikai Szemészeti Intézet vezetője munkatársával, José-Alain Sahel francia–amerikai szemész-kutatóval közösen érdemelte ki a rangos elismerést.
Már három Claude-modell is jobb a legerősebb GPT-nél, de az ágensek harcát most épp Mark Zuckerbergék rázták fel. Az AI Híradó új adásában az amerikai szuperintelligencia-paktum és a Meta újjászületése mellett az is szóba kerül, hogy miért vizsgálódik a kínai internethatóság az ország legnagyobb AI-cégeinél.
Az óceánok növekvő hőmérséklete és az egyre extrémebb El Niño események azzal fenyegetnek, hogy a korallzátony egyes részein moszatok veszik át az uralmat.
Bródy János, Lovasi András, Falusi Mariann és Tóth Vera is aláírták azt a nyilatkozatot, ami az AI káros kulturális hatásaira hívja fel a figyelmet és törvényi fellépést kér a magyar kultúra védelmében.
A Triglav-gleccser a 20. század közepén még 14 hektáros volt, mára csak néhány olvadó jégdarab maradt belőle.
A NASA marsjárója a következő két évben éri majd el a furcsa kőzetréteget, ami egy ősi vulkánkitörés nyomait őrizheti.
A rejtélyes részecskét 2023-ban egy Szicília melletti tenger alatti detektor fogta be, és a forrása azóta is vita tárgya. Egy új elmélet szerint az ötödik dimenzióban rejtőző fekete lyukakból csak neutrínók juthatnak ki, ami megmagyarázná, miért nem kísérte fény a részecskét.
A HungaroMet szerint az idén sújtó aszály már 2025-ben elkezdődött, és 2026 augusztusának végére az ország felén súlyossá vált. Az aszályindex olyan mélyre zuhant, amilyet a mérések kezdete óta még nem láttak.
A programozónő, aki önálló mérnöki tudománnyá tette a szoftverfejlesztést, és akinek szaktudása az utolsó pillanatban mentette meg az Apollo–11 holdra szállását, 90 évesen hunyt el.
A cég kiadatlan AI-modellje a legnehezebb matematikai problémákat vizsgálta, és mindössze három órányi ChatGPT-gondolkodásnak megfelelő számítási kapacitás kellett neki egy-egy eredményhez. A matematikusok továbbra is megosztottak.
A TikTok 2023-ban felhasználók ezreinek adta a káros tartalmak kiszűrésére szolgáló eszközének egy nem működő változatát, hogy kiderítse, hogyan hat a platformon töltött időre és a hirdetési bevételekre.
A cég egyik vezetője ezt akkor még valószínűtlennek tartotta, amikor megkérdezték az ausztrál parlamentben, de megígérte, hogy utánanéz.
Legalábbis a Meteorológiai Világszervezet globális vízkészletek 2025-ös állapotáról szóló jelentése szerint.
A csillagászok az ALMA rádióantenna-rendszerrel találtak rá a metanol és más szerves molekulák „ujjlenyomataira”.
Abüdosz közelében az 1920-as években kezdődött meg az I. dinasztiához tartozó sírok feltárása, és azóta folyik róla a vita, hogy a királysírok körül nyugvó embereket megölték-e, vagy csak később temették oda. A kérdést modern törvényszéki vizsgálatokkal sikerült eldönteni.
Bár közvetlen ok-okozati összefüggést nem sikerült megállapítani, úgy tűnik, hogy ahol magasabb a 10 ezer főre jutó macskák száma, a boldogságindex is nagyobb – és meglepő módon az állatok által terjesztett toxoplazmózis-fertőzöttség is alacsonyabb.
Az eredetileg katonai felhasználásra készült szövet jól szellőzik, átengedi a vizet és a fényt, de a kártevőket távol tartja. A kutatók szerint az alkalmazásával csökkenteni lehet a rovarirtók használatát.
Ezek között vannak olyan fertőzések is, mint a HPV-vírus vagy a Hepatitis B, amik ellen már létezik hatékony védőoltás.
Sam Altman szerint a társadalomnak meg kell tanulnia alkalmazkodni az olyan típusú AI okozta hátrányokhoz, mint az online csalások és a hackertámadások.
A hatóságok szerint a kutató nem abban a pestis-kutató intézetében kapta el a fertőzést, ahol dolgozott. Az érintett régióban jelenleg közel kétszáz embert tartanak orvosi megfigyelés alatt.
Az ilyen típusú tartalmak elsősorban lányokat, illetve 7 és 13 éves kor közötti gyerekeket ábrázolnak.
Egyenletesen növekvő értékű kedvezménykártyákból húzhatunk. Melyik előnyösebb? Kihúzni két kártyát, és a jobbikat választani, vagy kihúzni ötöt, és közülük a második legjobbat?
A himlővírusféléből kimutatott BC200 az első olyan emberi gén lehet, ami egyszerre bír élettani funkcióval és tud az emberi genomban ugrálni.
Laboratóriumi kísérletek szerint metanogén archeák túlélhetnének a hold jégkérge alatti óceánban. Eközben egy másik kutatás alapján könnyebb lehet kimutatni a holdon az életet, mint eddig gondoltuk – feltéve, hogy létezik.
Ryan Holiday amerikai marketinges magyarul frissen megjelent besztszellere azt ígéri, hogy az igazságosság sztoikus erényén keresztül segít egy jobb és teljesebb élet elérésében. Hogy erre jó-e, az kérdés, de az biztos, hogy a sztoikusokhoz nincs sok köze a kötetnek, cserébe van benne baseballjátékos, több amerikai elnök és polgárjogi harcos is.
A krónikus, súlyos fájdalmakkal járó betegség világszerte 190 millió nőt érint. A niklozamid gyógyszer módosításával létrehozott kísérleti kezelés állatkísérleteken már jól teljesített.
A Google a prototípus műholddal azt vizsgálja, hogy az AI-chipjei kibírják-e a világűr körülményeit. A Suncatcher projekt célja annak kiderítése, hogy lehetséges-e a világűrbe nagyléptékű AI-infrastruktúrát telepíteni.
Az autoriter politika a liberális demokrácia válságára a rend és a biztonság ígéretével válaszol, a jogot pedig a hatalom korlátjából ellenségeket gyártó politikai fegyverré teszi. Korszakunk egyik fő dilemmája így az, hogy miként védhető meg és állítható helyre a demokrácia saját jogállami elveinek feladása nélkül.
Helyezz le valahány érmét az asztalra úgy, hogy minden érme pontosan 100 forintnyi másik érmét érintsen, és az ábrán szereplő érmék mindegyikéből használj legalább egyet!
Gulyás Balázs elnök és Jakab Roland vezérigazgató közös megegyezéssel távozik posztjáról, helyüket ideiglenes elnökként Stipsicz András, a Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet eddigi főigazgatója veszi át.
Az egészségügyi világszervezet szerint ugyanakkor továbbra is bizonytalansági tényező, hogy a szövődményt kiváltó okot eddig nem tisztázta megerősített diagnózis.
Az amerikai Robert E. Hall és Michael Woodford kutatásai paradigmaváltást eredményeztek a gazdaságpolitikában.
A vatikáni Szent Péter Műhely megbízásából az olasz Studiogusto által tervezett Michelangelus fontokat bárki ingyenesen letöltheti és használhatja.